A szakszervezetek szerint nem véletlen, hogy nem vonzó az államigazgatási pálya.

A miniszterelnök engedélye kellett ahhoz, hogy home office-ban dolgozzon az az alkalmazott, aki állami tulajdonban lévő cégnél vagy kormányzati igazgatási szervnél vállalt munkát – írja az rtl.hu egy 2022-ben kiadott, nem nyilvános kormányhatározat alapján.

Az eljárásrend egy úgynevezett 4000-es határozatból derült ki, ami ugyan nem titkos, de tartalmukat nem teszik közzé, és általában a tízezer, állami foglalkoztatásban lévő dolgozó munkaügyi kérdéseit szabályozza.

Az rtl.hu által megismert kormányhatározat szerint ráadásul ha valakinél már korábban életbe lépett a home office-t lehetővé tevő egyezség, akkor utólag be kellett szerezni Orbán Viktor jóváhagyását. Az engedély igénylését az illetékes miniszternek kellett kezdeményeznie.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke szerint ez a hozzáállás feltehetően arra a téves gondolatra vezethető vissza, hogy az állami vezetők szerint a home office során könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek a titkos adatok. Hozzátette, hogy nemcsak emiatt, hanem az alacsony bérezés, valamint a szabadnapok csökkentése miatt sem vonzó az államigazgatási pálya.

A szabadnapokkal kapcsolatban nemrégiben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtott be törvényjavaslatot, e szerint a kormány az előző évhez hasonlóan kötelező jelleggel rendelhetné el az igazgatási szünetet az állami szférában, azaz a munkavállalók kevesebb napról dönthetnének saját belátásuk szerint. A fizetésekről pedig azt mondta Boros Péterné, hogy a területi közigazgatáshoz tartozó helyeken gyakran csak nettó 250 ezer forintot visznek haza az alkalmazottak.

Forrás: HVG