Ugyan a negyedik helyen szerepelnek az oltási tervben a rendőrök, eddig szervezetten még nem kezdődött el a koronavírus elleni oltás beadása, miközben az oltópontokon olyanok is megkapták a vakcinát, akik csak úgy odamentek – írja a Blikk.

„Információnk szerint a szervezett oltás még egy szolgálati helyen sem indult meg, pedig az országos fertőzöttség egyre emelkedik és a kollégák igen nagymértékben vannak kitéve a fertőzés veszélyének” – írta idén március 1-jén Balogh János országos rendőrfőkapitánynak Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára. A levélben Pongó Géza megjegyezte, hogy bár egy hónappal korábban már kért az oltás elkezdésére vonatkozóan információkat, választ azóta sem kapott.

A főtitkár lapunknak beszámolt arról, hogy egyre több rendőr keresi meg a szakszervezetet, tudakolva, hogy mikor kerülnek sorra.

Azért is jogos a türelmetlenkedésük, mert az oltási terv szerint az egészségügyben, a szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek, valamint a COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek után a rendvédelmi szervek dolgozói következnének. Köztük is azok kapnák meg a vakcinát, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal. Őket nem kezdték el beoltani, de most már az oltópontokra besétálók is megkaphatták a vakcinát.

A főtitkár közölte azt is, hogy január végén az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) személyügyi főkapitány-helyettese még azt közölte az FRSZ-szel, hogy az oltások beadása szervezetten, ágazatilag egységes eljárásrendben történik majd. „Azóta viszont semmi nem történt semmi” – tette hozzá a szakszervezeti vezető. Megjegyezte még azt, hogy tud olyan nyugdíjas rendőrökről, akik a házi orvosuk révén megkapták az oltást, de az első vonalban küzdő rendőrök, akik könnyen megfertőződhetnek, még nem.

Hogy megtudjuk, van-e valamilyen előrelépés a témában, megkerestük az ORFK-t, ahonnan az Operatív Törzshöz irányították lapunkat. Oda is elküldtük a kérdéseinket, de a kért időpontig nem küldték meg a tájékoztatásukat. Amint ez változik, cikkünket frissítjük.

Forrás: Blikk

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!