Akár az is előfordulhat, hogy a rendőröknek hat órájuk marad a pihenésre, ráadásul a szolgálati jogviszonyukról sem mondhatnak le – írja a Népszava.

 A rendvédelemben dolgozók már csak nevetnek rajta, hogy mostantól megint a helyi parancsnok döntheti el, hogy a rengeteg túlórát, amit a munkatársai gyűjtenek a megnövekedett feladatok miatt, szabadidőben vagy pénzben ellentételezi-e. Kimerültek és elkeseredettek a rendőrök, tűzoltók, büntetés-végrehajtásban és a polgári titkosszolgálatoknál dolgozók, valamint a pénzügyőrök, mert a rendvédelem területén úgy vezették be ismét a múlt héten a végkimerülésig tartó munkavégzést, hogy megbecsülés csak a vezetőknek jár érte

– adott hangulatjelentést lapunknak a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) munkavállalói oldalának vezetője.

Powell Pál szerint nincs rá magyarázat, hogy a veszélyhelyzet november 10-én elfogadott meghosszabbítása után miért csak most jutott eszébe a kormánynak a szigorítás. A jogszabály szövege majdnem megegyezik azzal, amit a tavaszi veszélyhelyzet idején, április elején is kihirdettek, vagyis az egyenruhás munkaideje túllépheti a heti 48 órát, meghaladhatja a napi 12 órát, és a napi pihenőidő lecsökkenhet akár 6 órára is, ez alatt kellene enni, tisztálkodni, aludni és a családi életből is részt vállalni. Most azonban azt is hozzátette a kormány, hogy „a hivatásos állomány tagja hivatásos szolgálati jogviszonyáról nem mondhat le”, ahogyan azt az egészségügyi dolgozók esetében már korábban bevezették. Tavasszal csak az azonnali távozás lehetőségét tiltották meg.

A december 9-én megjelent kormányrendelet alapján az egyébként kötelező éves egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatokat csak a veszélyhelyzet végétől számított fél éven belül kell elvégezni, amit azért tart indokoltnak Powell Pál, mert ezeket az ellenőrzéseket gyakran szabadidejükben kénytelenek megcsináltatni a dolgozók, márpedig ilyen most nincs.

A szigorítások ráadásul nemcsak a hivatásos állomány tagjait, hanem a rendvédelmi igazgatásban dolgozókat is érintik, akiknek a pedagógusokhoz hasonlóan még a 100 százalékos táppénzért is harcolniuk kell, ha koronavírus fertőzöttek lesznek, vagy kontakt személyként karanténban otthon kell maradniuk. Nekik ugyanis nem a szervezet orvosainál, hanem a lakóhelyük szerint választott saját háziorvosuknál kell jelentkezni panasz esetén, akinek munkahelyi igazolás kellene ahhoz, hogy a teljes fizetéssel járó betegállományt állapítsa meg. A rendvédelmi érdekképviseletek legalább egységes szabályozást kérnek a Belügyminisztériumtól, mert most teljesen esetleges, hogy egy parancsnok ilyen esetben segít vagy nem.

- Egy hivatásos katona naponta tízezer forintot kap az egész napos ügyeletért, de egy rendőrnek csak óránként bruttó 190 forintos pótlék jár, ha éjszaka van szolgálatban. Miért nincs egyenlő elbírálás, hiszen sokszor együtt járőröznek a két testület tagjai

– tette fel a kérdést Bárdos Judit. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) vezetője a Népszavának megerősítette, hogy a kollégáktól kapott jelzések alapján a veszélyhelyzet után tömeges lesz a rendőrök távozása a testületből.

 - A fegyveres szolgálat nem játék – hangsúlyozta Powell Pál. A rendvédelemben dolgozókat már annyira kifacsarták, hogy bárkinél bármikor elszakadhat a cérna, különösen, mert ebben az évben csak üres ígéreteket kaptak. Nem emelték be az alapbérbe az év elejétől járó 10 százalékos pótlékot, nem kaptak magasabb cafetériát, a teljesítmények értékelése a vezetők belátásán és szimpátiáján múlik és már biztosnak látszik, hogy jövőre nem kapnak béremelést. Cserébe a következő hetekben még többet dolgozhatnak, hiszen a karácsonyi és szilveszteri rendet majd nekik kell felügyelni. 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!