Minden hivatalos dokumentumról, épületről, fejlécről, de még az email- és telefonrendszerből is el kell tüntetni az Akadémia nyomát – írja a Népszava.

 Körlevélben szólította fel a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) elcsatolt kutatóintézetek főigazgatóit Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke, hogy amint lehet, weboldalaik nyitóoldalán jelenítsék meg az ELKH logóját, jelezvén, hogy most már ehhez a kutatóhálózathoz tartoznak. A levelet Szabó Szabolcs parlamenti képviselő osztotta meg Facebook-oldalán, aki szerint „új szintre lépett az MTA egykori kutatóintézeteinek szétverése”. Merthogy a levélben Maróth Miklós nemcsak az ELKH-logók használatára hívja fel a figyelmet, hanem arra is felszólította a főigazgatókat, hogy

az addig használt MTA nevet mindenhonnan távolítsák el: az intézmények logójából, az épületek tábláiról, minden hivatalos dokumentumról, formanyomtatványról, de még az elektronikus levelezőrendszerből és a telefonközpontok hangautomata felvételéből is.

Maróth azt is kérte a főigazgatóktól, ha sajtóanyagot adnak ki vagy nyilatkoznak a médiában, az „MTA+intézmény név helyett az ELKH+intézmény nevet szíveskedjenek használni”. 

Minderre december 31-ig kaptak határidőt.

Szabó Szabolcs szerint mindez élesen szembemegy Palkovics László innovációs miniszter és Lovász László, az MTA korábbi elnöke által tavaly márciusban aláírt szándéknyilatkozattal, amelyben egyebek mellett arról állapodtak meg: „az intézetek az MTA névjegyét („brandjét”) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek”.

– Pótcselekvésként tekintünk erre az intézkedésre, ami ugyanakkor nagy felháborodást keltett a dolgozók körében

– mondta lapunknak Mende Balázs, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökségi tagja.

Rámutatott: a kutatóhálózat nemzetközi hírneve is az MTA névhez kötődik, így kérdéses, milyen hatásai lesznek, ha nem használhatják.

Egyúttal emlékeztetett arra is: az Akadémia „MTA Kiválósági Intézet” címet alapított, amit valamennyi kutatóintézet megkapott, a tanúsítvány birtokában ezt a megnevezést feltüntethetik. Közalkalmazottak maradnának a kutatók A kutatóhálózati dolgozók jelentős része nemet mondott közalkalmazotti jogviszonyuk tervezett megszüntetésére – derült ki az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) felméréséből.

Mint azt a Népszava is megírta, a tudományos kutatóintézetek dolgozói a közeljövőben elveszíthetik közalkalmazotti besorolásukat, foglalkoztatásukat egyszerű munkaviszonnyá alakítanák át. A hírt az Innovációs és Technológiai Minisztérium is megerősítette: cél „a teljesítmény alapú, differenciált bérezést támogató foglalkoztatási jogviszony kialakítása”. Az ADF és a TDDSZ felmérését 828 kutatóhálózati dolgozó töltötte ki, 78 százalékuk nem ért egyet a közalkalmazotti státusz megszüntetésével.

Azzal érveltek, hogy közszolgálatként tekintenek munkájukra, valamint a közalkalmazottakat nehezebben lehet elbocsátani. Ugyanilyen fontos a nyugdíjazási prémium, a magasabb végkielégítés, a törvényben rögzített előmeneteli rendszer és a pótszabadság nagyobb mértéke.

Több mint száz válaszadó az előnyösebb lakáshitel-felvételt is fontosnak tartotta. A dolgozókban a bizonytalanság is nagy: arra kérdésre, hogy a közalkalmazotti státusz elvétele esetén megfontolnák-e, hogy a kutatóhálózaton kívüli állásra váltsanak, a válaszadók 25 százaléka igennel válaszolt, 35 százalékuk pedig a „nem tudom” választ jelölte meg.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!