Az önkormányzati államtitkár a szociális támogatások felhasználását javasolta. A BM azt is elárulta, hogy a védekezési költségek adatait bekérik a településektől, és uniós forrásokra is pályázhat a kormány – írja a HVG.

 Kétszáz önkormányzat csődbe mehet a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint, főleg azok vannak nehéz helyzetben, amelyek intézményi rendszert működtetnek, ám adóbevételeik szűkösen fedezték ezt még békeidőkben is.

A veszélyhelyzet kihirdetése után egy hónappal azért írt levelet a Belügyminisztériumnak Schmidt Jenő, mert időközben a védekezési költségek jelentősen megterhelték az önkormányzatokat, miközben a kormányzati intézkedések tovább sanyargatták a települési kasszákat, például a gépjárműadó elvonásával.

Schmidt Jenő arra volt kíváncsi, hogyan rendezik az önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozók normatív finanszírozását, kaphatnak-e plusztámogatást a fejlesztésekre, de azt is javasolták, hogy a járvány miatt munka nélkül maradtak számára hosszabb álláskeresési időt biztosítson a kormány. Az elnök arra is rákérdezett, hogy a járvány miatti többletköltségeket vajon megtéríti-e számukra az állam. A BM válaszai kedden érkeztek meg a TÖOSZ-hoz, Pogácsás Tibor, önkormányzati államtitkár a Pénzügyminisztériummal egyeztetve küldte meg azokat.

A védekezés többletköltségeinek fedezésére azt ajánlotta az államtitkár, hogy az önkormányzatok csoportosítsák át az állam biztosította, szociális támogatásra kapott összeget.

Schmidt Jenő, az önkormányzati szövetség elnöke ezen nem ütközött meg, szerinte az adóbevételek nélkül működő önkormányzatoknál elég magas a szociális támogatás, amit a településen élők anyagi helyzetéhez, korához, jövedelméhez, foglalkoztatásához kapcsolnak. Ahol magasabbak az adóbevételek, ott meg abból kell kigazdálkodni. Azt is írta Pogácsás Tibor, hogy folyamatosan kérik be az önkormányzatoktól a védekezési költségek adatait, ennek kiértékelése után pályázatot fognak benyújtani az Európai Unió Szolidaritási Alapjához, mivel ez a lehetőség is megnyílik. Ez némileg ellentmond annak a kormányzati kommunikációnak, hogy az EU semmilyen módon nem segíti az államot. A levél ugyanakkor azt is kiemeli: az önkormányzatok pedig továbbra is igényelhetnek rendkívüli támogatást az államtól.

Az állásukat elvesztettek álláskeresési időszakának meghosszabbítását az államtitkár Orbán Viktor közrádiónak adott interjújából vett idézettel passzolta, amelyben a miniszterelnök a kormány munkahelymegtartó és -teremtő programjairól beszélt. Az önkormányzatok számára a Településfejlesztési Operatív Program (TOP) elnyert pályázatainak megvalósítása is nagy teher békeidőben is, ehhez kért a szövetség elnöke 15 százalékos támogatást, ezt is lesöpörte a Belügyminisztérium. Az óvodai és bölcsődei működés finanszírozását változatlanul biztosítja az állam, a közétkeztetésben, ha többletigény jelentkezik, akkor igényelhet plusztámogatást az önkormányzat. Ez utóbbi Schmidt Jenő szerint is rendeződött, de összességében a több önkormányzatnál kialakult csődközeli helyzeten nem változtat.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!