Sztrájkkészültség bejelentéséről döntött a pécsi Tüke Busz Zrt. mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöksége szeptember elsején. A döntést azzal indokolták, hogy az önkormányzat ígérete ellenére hónapokra elakadtak a bértárgyalások - írja a pecsistop.hu.


   A szakszervezet vezetése szeptember elsején délelőtt hozta meg a döntést, amelyet Hofekker Ferenc, az FDSZ elnöke a szervezet közleményben az alábbiakkal indokolt:

   - Az év elején megkezdett bértárgyalások alkalmával a Tüke Busz tulajdonosa, a pécsi önkormányzat július elsejéig kérte türelmünket, addigra ígérték, hogy javaslatot tesznek a béremelésre - magyarázta Hofekker Ferenc. - A munkabéke megőrzése érdekében, a társaság érdekeire való tekintettel és a Tüke Busszal való jó viszony fenntartásáért természetesen tiszteletben tartottuk a kérést. Azóta azonban eltelt két hónap. A város és a cég vezetése nem tárgyal velünk a kért béremelésről, a javaslatuk pedig változatlanul 0 százalékos bérfejlesztés."

   Az elnökség közleményében hozzátette: mivel nem csak a kért határidőig, de egészen mostanáig nem kaptak értékelhető javaslatot a város és a cég vezetésétől, a Tüke Busz nem válaszol, nem tárgyal és erre hajlandóságot sem mutat, az FDSZ elnöksége a délelőtti döntés értelmében sztrájkkészültséget hirdet.

   A Független Demokratikus Szakszervezet elnöksége közleményében leszögezte: a továbbiakban is a hatályos törvényeket és a társaság szabályait betartva járnak el.

Forrás: pecsistop.hu