Június 22-ére kétórás sztrájkot jelent be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete az önkormányzatoknál. Harminc százalékos béremelést követelnek.

A szakszervezet az atv.hu-nak elküldött közleményében azt írja: 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből 26 ezer nyolc éve egyáltalán nem kapott béremelést. A jövő évi költségvetés tervezetéből az derül ki, hogy a kormányzat továbbra sem kívánja rendezni helyzetüket.

Hozzáteszik, hogy az önkormányzati köztisztviselők 2008 óta nem részesültek illetményemelésben, nem változott az illetményalap, ami változatlanul 38.650 Ft. A kistelepüléseken dolgozó köztisztviselők a garantált bérminimumnak megfelelő összeget visznek haza.

„A kormányzat éveken keresztül életpályamodellt ígért, az MKKSZ folyamatosan küzdött azért, hogy ez terjedjen ki az önkormányzati köztisztviselőkre is. Az életpálya koncepciót a kormány 2015. december 23-án visszavonta, és más módon kívánja a közigazgatás munkavállalóinak illetményét emelni. Tervek jelenleg csak a kormánytisztviselőkre készülnek, 2018-ig az önkormányzati köztisztviselők még ígéretet sem kaptak” – áll a közleményben.

Az MKKSZ úgy látja, a kormány béremelési intézkedésének elmaradása miatt a települési polgármesteri hivatalok kiürülhetnek, a lakosságot pedig e helyzet miatt a kormány kénytelen lesz a járási hivatalokba terelni. Ez szerintük az önkormányzatiság és egyben a vidék halálát jelenti.


A 2016. június 22-i önkormányzati sztrájk célja a bérek emelése az illetményalap megemelésével vagy a szorzók módosításával, összességében 30 százalékos keresetnövekedés elérése.

Forrás: ATV