Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott a sopronkövesdi Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. mintegy hatszáz-hétszáz dolgozója, miután a munkáltató és a munkavállalókat tömörítő érdekképviselet továbbra sem tudott megállapodni az idei évi béremelés mértékéről - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi elnöke csütörtökön az MTI-t.

Marsitsné Horváth Marianna elmondta, azután döntöttek a munkabeszüntetés mellett, hogy a csütörtöki tárgyalást is eredménytelennek tartják.
A csütörtöki tárgyaláson az Autoliv vezetősége az egy héttel ezelőtti 2,5 százalék helyett már 8 százalékos béremelést javasolt, de az érdekképviselet továbbra is 12 százalékot követel - közölte a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a tárgyalásokat folytatják.

A délután egy és három óra között tartott sztrájk a délelőttös és a délutános műszakot egyaránt érintette, a munkabeszüntetés fegyelmezett és nyugodt volt az érdekképviselet helyi vezetője szerint.

A sopronkövesdi gyárban, amely a nyugat-dunántúli régió egyik legnagyobb, 2400 embert foglalkoztató autóipari beszállítója, március 24-én, múlt csütörtökön alakult meg a sztrájkbizottság.

Az MTI a sztrájkkal kapcsolatban többször is kereste a vállalat vezetőségét, egyelőre sikertelenül.
Az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. a stockholmi székhelyű Autoliv-cégcsoport tagja, amely biztonsági öveket gyárt járművekhez. A cég 1993 óta van jelen Magyarországon.