A Tanítanék Mozgalom március 30-án reggel 8 és 9 óra közötti időszakra polgári engedetlenségi akciót hirdetett. Úgy gondoljuk, ez az akció sikeres volt - írták közleményükben, Törley Katalin, Pilz Olivér és Pukli István aláírásával.

Köszönjük minden, az iskolák előtt megjelent tanárnak, szülőnek, diáknak, és a velük szolidaritást vállaló más ágazatokban dolgozóknak és magánszemélyeknek, hogy együtt, egyszerre mutatták meg, hogy változásra van szükség a magyar oktatási rendszerben. Hihetetlenül fontos és bátor lépés volt ez.

A Tanítanék Mozgalom ugyanis nem sztrájkot, hanem polgári engedetlenségi akciót hirdetett. Arra kértük tehát azokat, akik a mozgalom céljaival egyetértenek, hogy lépjenek az ismeretlenbe, és sztrájk helyett olyan megmozdulásban vegyenek részt, ami nagyobb áldozattal jár, mint egy demonstráció. És az iskolák megmozdultak, méghozzá eddig sosem látott mértékben, együtt, egymást támogatva és erősítve. Ilyen erejű megmozdulásra Magyarországon még nem volt példa. Most viszont megmutattuk: ha a törvény gátat szab a sztrájknak, akkor is képesek vagyunk hallatni a hangunkat.

Mert együtt nem félünk kimondani, hogy változást követelünk. Kevés idejük volt a tantestületeknek arra, hogy megszervezzék az akciókat, mégis úgy látjuk, hogy az ország sok pontján a nehézségek ellenére is sikerült láthatóvá tenni: együtt vagyunk erősek. Előzetesen mintegy 200 iskola jelezte, hogy részt vesz az akcióban. Utólag úgy látjuk a beérkező visszajelzésekből, hogy ennél jóval több helyen mentek ki az iskolák elé.

Folyamatosan kapjuk a leveleket, képeket, beszámolókat arról, milyen volt ez az egy, polgári engedetlenséggel eltöltött óra. A Tanítanék Mozgalom délután 2 órai adatai szerint legalább 300 iskola, és több mint 7000 fő vett részt a megmozdulásban. Pontosabb adatokat azonban csak holnap tudunk mondani, ugyanis még mindig érkeznek az adatok. Fontosnak tartjuk, hogy ez az akció nem egy helyszínen, hanem az országszerte valósult meg, egy időben. Az intézmények, tantestületek, tanárok egymástól függetlenül, önkéntes alapon szervezték meg az akciókat.

Volt, ahol mindössze egy személy állt az iskola előtt, de volt olyan is, ahol több százan jelentek meg. Számunkra mind a két formája a tiltakozásnak példaértékű. Mindenki, aki ma reggel kiment egy iskola elé (legyen bár tanár, szülő, diák vagy az oktatásban már egyáltalán nem érintett magánszemély) ma tett egy lépést egy élhetőbb oktatási rendszer felé.

Bízunk benne, hogy ez a nap nem múlik el nyomtalanul - hisz mindent megtettünk ezért. A végső cél, hogy érdemi tárgyalásokon, az érintettek, szakértők bevonásával kezdődjön meg az oktatás átalakítása. Ma ezért mentünk az iskolák elé. És ha még ez sem volt elég, akkor kimegyünk újra, még többen. Mert a mai nap bebizonyította: együtt erre is képesek vagyunk - írták a Tanítanék Mozgalom képviselői közleményükben.

Ahogy a Népszava is beszámolt róla: több száz iskolában tüntettek szerda reggel egyórás munkabeszüntetéssel a jelenlegi oktatáspolitika ellen, az akciót a Tanítanék Mozgalom szervezte, és azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne csak saját holdudvarával egyeztessen, hanem kezdjen érdemi párbeszédet a közoktatás valódi szereplőivel a jelenlegi rendszer újragondolásáról. Ha ez továbbra sem történik meg, újabb akciók lesznek.

Mint ismert, Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója és a Tanítanék Mozgalom egyik vezéralakja március 15-én, a több tízezres Kossuth téri tüntetésen jelentette be, hogy ha az állam nevében Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János kormányfő március 23-ig nem kérnek bocsánatot az elmúlt hat évben megalázott és megfélemlített emberektől, valamint a kormány nem kezd el érdemben tárgyalni első körben a köznevelési kerekasztalból kiszorult, mintegy félszáz civil és szakmai szervezetből álló Civil Közoktatási Platform (CKP) a közoktatás javítását szolgáló legsürgetőbb intézkedéseket összefoglaló tizenkét pontjáról, 30-án egyórás munkabeszüntetéssel járó polgári engedetlenségi akcióra hívják fel a mozgalmat támogató iskolákat, szervezeteket, és mindenkit, akinek fontos a közoktatás ügye. Ahogyan várható volt, a bocsánatkérés nem történt meg, az egyeztetések sem kezdődtek el.

Így az akció keretében több iskolában elmaradt az első, máshol a második óra is, a diákoknak így nem kellett bemenniük az iskolába, ennek ellenére sokan voltak, akik megjelentek az intézmények előtt, szolidaritást vállalva tanáraikkal. Az akcióról bővebben itt olvashat!

Forrás: Népszava