Nagy nap virradt ránk: a tanárlázadás első éles csatája. Fényes szelek fújnak. Reggel nyolctól kilencig dörögtek az ágyúk, már ahol nincsen tavaszi szünet, mert ott emiatt a harc is szünetel. Korábban felmerült,  hogy biztonságosabb lenne munkaidőn kívül, viszont a törvény határain belül sztrájkolni. Gondolom, az Auróra hídján is folytak viták arról, hogy jobb volna nem elsütni az ágyút, hanem csak éjszaka azt suttogni, hogy bum – írja Tóta W. Árpád a HVG-ben.

Nem ez a harc lesz a végső, persze. Ha nincs eredmény, lehet fokozni a nyomást, ugyanis annyi bebizonyosodik, hogy a polgári engedetlenség járható út. Maga az államtitkár jelezte előre – némi fenyegető titokzatoskodás után –, hogy retorzió nem lesz. Igaz, összeírják azért a sztrájkolókat, de csak a bérszámfejtés miatt. Legfeljebb terrorveszélyhelyzetben kerülhet elő az a lista.

Igazából ez dől el a következő napokban: Magyarország kormánya útelágazáshoz érkezett. Ha valóban lemondanak arról, hogy erőszakkal és fenyegetéssel tartsák a fedőt, akkor sok-sok fazékról pattanhat le. Láncreakció lehet belőle, jövő héten még pár száz iskola, heteken belül az egészségügy, meg még ki tudja, micsoda.

A sztrájk attól hatékony, hogy még a legbarnább nyelvű lakájmédia sem tudja elhallgatni. Feltűnne még a békemenetnek is, hogy történt valami, amit saját és gyereke bőrén érzett, és ezek nem mondják be a Kossuth rádióban. És pusztán a hírből átszivárogna a tiltakozók igazsága. Ugyanezért veszélyes minden népszavazási kezdeményezés is, ahol a témában nincs többség a kormány mögött.

És egyre több az ilyen téma.

Az, ahogy és amilyen módszerekkel rettegnek ezek napirendre kerülésétől – lásd a kopaszokat –, azt valószínűsíti, hogy igenis lesz büntetés. A statuálás a lényeg. Amiről semmiképp sem akarnak lemondani, az a munkáltatói jog központosítása, mert ezzel tartható fenn a rizikó, hogy utána nyúlhatnak bárkinek, aki nem hagyja el a pályát magától. Hiszen eddig is ment a pitiáner szopatás kicsiben, amíg egy-egy tanárnak kellett az orrára koppintani. Enélkül két hét múlva még többen lesznek.

Kérdés, van-e kapacitásuk egy hét alatt megbüntetni mindenkit egyenként. Ez ellen a nyilvánosság és a szolidaritás nyújthat védelmet, és ez nem lebecsülendő akkor sem, ha kockás segély még nincs.

A másik lehetőségük az lenne, hogy elismerik az oktatáspolitikájuk csődjét. Azt, hogy hat évet elloptak a gyerekeink életéből. Ami felveti, hogy bizony a bocsánatkérés nem volna indokolatlan.

Ebben az esetben olyan reformokat kellene bevezetniük, amelyek hatása két éven belül érezhető, de legalább van bármi eredményük, amit bele lehet nyomtatni a brosúrába, miszerint A Magyar Reformok Működnek. Most vakartam ki egy ilyen szart a postaládából. Se iskolák, se kórházak nem voltak benne. Hanem a lakóparképítő haverok öröme, meg hogy de menő a drótkerítés. Ezeken a területeken még szerintük sincsenek sikerek.

De hát mibűl? Milyen szellemi háttérrel próbálkozna a Fidesz modern, a társadalmi mobilitást biztosító és élvezetes iskolákat csinálni? Sok mindenre alkalmasak, de erre nem. Ami új, az rossz; a cselédek gyerekei ne ugráljanak; és ami élmény, az vagy bűn, vagy hizlal. Ebbe a világképbe nem fér bele a színvonalas oktatás. Szarból nem lehet várat építeni, sem iskolát.

Túl sok ész nem kellene hozzá pedig. Európa sikeres oktatási rendszerei megismerhetők, dokumentáltak. Csak sajnos mindegyik liberális, vagyis norvég, tehát gyanús. Bizony azzal kezdődne, hogy szabadságot kéne adni.

Nem fog nekik menni. Szétfeszítené a rendszerüket. Ha nem most, akkor néhány év múlva, amikor a világra nyitott, nyelveket beszélő, szkeptikus, kérdezni tudó és művelt fiatalok kijönnek a gimnáziumból, és rácsodálkoznak ezekre a sötét jetikre, akiknek hatalma a butaságra épült. Nem is érdekük a sikeres oktatás: minden szemüveges osztályellenség.

Ami azt jelenti, hogy a lázadó tanárok kormányváltás nélkül nem érhetik el a céljukat.

Ők is elérkeznek előbb-utóbb az útelágazáshoz. Két lehetőségük lesz: párttá szerveződni, vagy a létező ellenzékben keresni szövetségest. Az előbbibe belebuktak már fajsúlyos figurák, az utóbbival pedig kellemetlen árnyékokat húznak magukra. Mindkettő legális, mégis nehezebb döntés lesz, mint a polgári engedetlenség vállalása. Nincs tökéletes megoldás, mint a munkafüzetekben. De éppen azt kellene megtanulni, hogy elfogadjuk a tökéletlent, ha jobb annál, ami van. Aztán ugyanezt megtanítani a gyerekeknek, amikor már lehetséges lesz.

Forrás: HVG