Két debreceni iskola előtt gyűltek össze a tanárok és a köznevelés jelenlegi helyzetéről nyilvánították ki a véleményüket – írja a dehir.hu.

 

Országszerte megtartották a polgári engedetlenségi akciót a pedagógusok, akik így akarták kifejezni azt, hogy nem értenek egyet a magyar köznevelés jelenlegi helyzetével. A Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója hirdette meg szerdára, egyórás időtartamra a polgári engedetlenséget.

Debrecenben is csatlakoztak az akcióhoz, szerda reggel a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és a Tóth Árpád Gimnázium pedagógusai függesztették fel egy órára a munkájukat, majd az oktatási intézmények épülete előtt összegyűlve folytattak szakmai megbeszéléseket.

- Leginkább az óraszámokkal vagyunk elégedetlenek. Azt gondolom, ezt mindenkinek a nevében mondhatjuk. Az óraszámok nagyon magasak, ennek megfelelően a diákoknak is a kelleténél jóval több tanítási órájuk van. A gyerekeink terheit is szeretnénk csökkenteni – mondta Biczóné Porcsin Judit, a Tóth Árpád Gimnázium oktatója.

A Tóth Árpád Gimnázium előtt egy oszlopra felragasztották a pedagógusok 12 pontból álló követeléseit, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi államtitkára által tett, nagy felháborodást keltett kijelentésére utalva kockás ingbe öltöztették az iskola névadójáról megformált szobrot.

Forrás: dehir.hu