Kétoldalú tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal a civil közoktatási platform a korábban megfogalmazott 12 pontról. Ha a kormány nem reagál a megkeresésükre, akkor további nyomásgyakorló akciókat szerveznek – olvasható a HVG-ben.

 

Puskás Aurél a civil közoktatási platform szóvivő hangsúlyozta, továbbra is érdekeltek a kormánnyal folytatott nyílt tárgyalásokban, ám a 12 pontban foglaltak nem tűrnek halasztást, azokról még a következő tanév kezdete előtt dönteni kell. Ha a kormány nem reagál a megkeresésükre, akkor a Tanítanék mozgalom által szerda reggelre meghirdetett polgári engedetlenség után további nyomásgyakorló akciókat szervezni.

A Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója március 24-én hirdetett meg polgári engedetlenséget március 30-a délelőttre, egyórás időtartamra. Azt kérte, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének szeptembertől.

Miklósi László, a platform másik szóvivője közölte, 52 tagszervezetük közül 32 volt jelen az egyeztetésen, amelyen megállapodtak abban, hogy támogatják a Tanítanék mozgalom akcióját. Kiemelte, bíznak abban, hogy nem lesz szükség újabb megmozdulásra, valamint elmondta azt is, nem számítanak retorzióra a polgári engedetlenség miatt.

A tárgyalást sürgősen meg kell kezdeni a többi között azért, mert április elsején kezdődik a tankönyvrendelési időszak az iskolákban, így mielőbb meg kellene teremteni a szabad tankönyvválasztás lehetőségét - fogalmazott.

Ercse Kriszta szóvivő elmondta, tudomásuk szerint eddig mintegy 250 iskola csatlakozott a szerdai akcióhoz.

Hozzátette, az ülésen döntöttek arról is, hogy a platform felhatalmazza a stratégiai kérdésekkel foglalkozó munkacsoportját egy a nyílt oktatáspolitika alkotásáról és a társadalmi egyeztetés módjáról szóló javaslat elkészítésére.

A civil közoktatási platform február 16-án alakult civil és szakmai szervezetek részvételével Budapesten. Az alakuló ülésen - a kormány által kezdeményezett köznevelési kerekasztalra utalva - hangsúlyozták, a platform új kezdeményezés, nem alternatív kerekasztal. Célja, hogy a résztvevők megvitassák, hogyan tudják az elindult folyamatokat továbblendíteni, és megfelelő támogatást nyújtani a különböző kezdeményezéseknek és törekvéseknek.

A platform 12 pontban fogalmazta meg elképzeléseit a közoktatás átalakításáról, a kezdeményezések között szerepel a tanulói terhek mérséklése, a kötelező testnevelésórák számának csökkentése, a kötelező erkölcstan- és hittanórák megszüntetése.

Forrás: HVG