Hogyan lehet visszaadni a sztrájkhoz való jogot a magyar munkavállalóknak? A Lehet Más a Politika (LMP) erről egyeztetett több szakszervezettel – írja a Népszabadság.

Az LMP a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, az Autonóm Területi Szakszervezetnek, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének, az 5.12 Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának képviselőivel egyeztetett arról, hogyan lehet visszaadni a sztrájkhoz való jogot a magyar munkavállalóknak - közölte Szél Bernadett, a párt társelnke.

Közleménye szerint  ma nem adottak a törvényi feltételei a jogszerű sztrájk gyakorlásának. A 2010-es sztrájktörvény-módosítás valójában nem a sztrájkjog szabályozására, hanem beszüntetésére lett kitalálva. A mai egyeztetésen mindannyian egyetértettek abban, hogy olyan egyértelmű szabályozásra van szükség, amely a sztrájkhoz való jogot érvényesíti, nem pedig folyamatos időhúzással ellehetetleníti.

Közölte: a Fidesz-KDNP által bevezetett szabályozás a felek megállapodásának hiányában a bírósághoz telepíti a még elégséges szolgáltatás megállapítását, ami így az eljárások elhúzódását és a sztrájk ellehetetlenülését okozza.

A megbeszélésen téma volt a szakszervezeti tisztségviselők védelme, amelyet az LMP törvényben biztosítana. Az LMP sztrájktörvény javaslatát a fideszes többség kedden lesöpörte a parlamenti szakbizottságban. Ezzel álláspontunk szerint a Fidesz-KDNP magára vállalta a felelősséget azért, hogy az oktatási ágazatban jövő héten polgári engedetlenség lesz Magyarországon. Az LMP újra beadja a javaslatot továbbfejlesztett formában es folytatja a küzdelmet azért, hogy a parlamentben folyamatosan napirenden legyen a sztrájktörvény módosítása.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívül fontos a sztrájktörvény módosítása, hiszen ma sztrájkra készülnek a költségvetési szféra dolgozói, amely elégedetlenségnek elsősorban a pedagógusok álltak az élére.

Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke hangsúlyozta, hogy jó néhány ágazatban kiszolgáltatott és elkeserítő a munkavállalók helyzete. A szakszervezetek tehetetlenek, eszközeik korlátozottak, gyakorlatilag lehetetlen a sztrájk Magyarországon. Elmondta, hogy minden olyan kezdeményezés mögé oda kell állni, amely a munkavállalók lehetőségeit próbálja javítani - zárul a közlemény.

Forrás: Népszabadság