A sztrájkfenyegetéssel sokan egyetértenek, mégsem hiszik, hogy éppen az Audinál lesz a hazai járműipar első munkabeszüntetése. Eddig még mindig létrejött a megállapodás, hiszen a sztrájk senkinek sem érdeke. Helyzetkép Magyarország legnagyobb befektetője, a több mint 11 ezer embert foglalkoztató győri Audi környékéről a Népszabadságban.

A győri Audi főbejárata környékén lehetetlen megállni. A munkatársak többsége kocsival jár dolgozni, már a gyáralapítás utáni évben meg kellett duplázni a parkolóhelyeket. Igaz, a dolgozók nem Audikkal közlekednek, sok a Volkswagen márkacsaládhoz tartozó Seat, Skoda és kisebb VW, de akad Opel, FIAT és Suzuki is.

– Mi állítólag világszínvonalon dolgozunk, a fizetésünk meg gyalázatosan magyar.

Ha kimennénk Németországba, ezért a melóért négy-ötszörös bért kapnánk – magyarázza egy motorgyári szerelő, de a nevét ő sem adja a véleményéhez. Sőt, azt sem árulja el, mennyi most a fizetése.

Rendkívüli hírként közölte honlapján az Audi Hungaria Független Szakszervezet, hogy sztrájkbizottságot hoznak létre a magyarországi cégnél, a béremelésekben nem tudtak megállapodni. Az Audi a bértárgyalások során 2016 áprilisától 15 ezer forint differenciált béremelést, s 540 ezer forintos választható béren kívüli juttatást (cafeteriát) ajánlott. A független szakszervezet azonban ezt nem fogadta el, ők az alapbér legalább 15 ezer forintos növelését kérik visszamenőleg január elsejétől, s nem differenciáltan. A választható béren kívüli juttatást pedig 570 ezer forintban határozták meg. Tegnapig. Akkor a szakszervezet emelte a tétet. Immár húszezer forintos visszamenőleges béremelést tartanak elfogadhatónak. Az elvárt cafeteria összegét félmillióra szállították le, de kérnek százezer forintos egyszeri kifizetést. A sztrájkbizottságról szóló bejelentést Németh Sándor szakszervezeti elnök nem kommentálta, mondván, folyamatban vannak a tárgyalások. Lőre Péter, az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs igazgatója sem nyilatkozott. Mindenesetre a sztrájkbizottság elkezdte felmérni, milyen támogatottsága lenne a készülő sztrájknak. Azt ígérik, hogy a neveket más célra nem használják fel. Nemcsak a szakszervezet tagjai, hanem minden audis munkavállaló aláírhatja a felmérő ívet.

– Én nem írok alá sem választási ajánlást, sem népszavazási ívet, de lassan már a receptet sem, pedig rendszeresen kell koleszterincsökkentőket szednem – veti oda kérdésemre egy edzőcipős, teniszsapkás férfi, aki a negyvenes éveinek második felében járhat. Műszakból igyekszik hazafelé, a kocsijából még kiszól. – Kérdezze a szakszervezetiseket. Ha őket esetleg képen vágják a véleményükért, benne van a fizetésükben a pofon.

– Jöjjön odébb, a parkoló is be van kamerázva – mondta titokzatosan egy fiatalember, akit megszólítottam. Azt hittem, be akar olvasni a vállalatnak.

– Kevés a pénz, de még mindig több, mint máshol. A feleségem az élelmiszeriparban dolgozik, cafeteriát még soha nem kapott. A más gyárakban güriző haverjaim mind azért rágják a fülemet, hogy segítsek nekik bekerülni az Audihoz. Itt mégiscsak van prémium, 13. havi bér, autó­vásárlási kedvezmény. Persze az Audit nem tudnánk megfizetni, de egy Seat vagy Skoda mindenki számára elérhető.

– A szlovákok sokkal többet keresnek nálunk az autóiparban – kesereg egy másik motorgyári munkás. – Hová jut a világ, ha már ők is?

– Mit csodálkozol? – torkollja le a munkatársa. – A kormány straté­giai partnerei vagyunk, ha Orbánék a munkavállalóknak akarnának segíteni, feltételt szabhatnának az Audinak az állami támogatásért. Mondhatnák: adunk pénzt a fejlesztésekért, a munkahelyekért, ha húsz százalékkal emelitek az emberek bérét. De ehelyett a focicsapatoknak kunyerálják a pénzt a multiktól, azok meg örülnek, hogy ilyen olcsón megússzák.

– Rossz az időzítés – szögezi le egy őszülő munkatárs (a dolgozó kifejezést nem használják a gyárban), mondván, a dízelbotrány költségeit ismerve senki nem követelőzhet az Audinál.
Minden évben hosszadalmas a béregyeztetés. Mindegyik megkérdezett alkalmazott valószínűnek tartja, hogy az idén is sztrájk nélkül állapodnak meg.

Nyereség és prémium

A több mint 11 400 munkatársat foglalkoztató győri gyár tavalyi eredménye után a havi jövedelem 1,3-szeresét fizeti ki prémiumként a dolgozóknak. Az Audi konszern Németországban is ezt a szorzót alkalmazza.

Forrás: Népszabadság