Nincs megállapodás a pedagógusok sztrájkbizottsága által megfogalmazott 25 pontról, de az álláspontok a Pedagógusok Szakszervezete és az oktatásért felelős államtitkár között folytatott tárgyaláson több ponton is közeledtek – erről a PSZ elnöke beszélt az ATV Start című műsorában.

Részleteket azonban Galló Istvánné nem árult el, mint mondta, nem lenne szerencsés beszélni a fejleményekről, amíg nem születik minden pontról végleges megállapodás. A szakszervezetekre és a kormányra is nagy nyomás nehezedik, az utóbbi idők megmozdulásai megmutatták, hogy komoly erők állnak a követelések mögött – fogalmazott a szakszervezeti vezető, aki szerint a demonstrációk jó hatással voltak a tárgyalópartnerre, hiszen úgy tűnik, a kormány kezdi belátni, hogy valóban szükség van változtatásokra.

Gallóné azt is elmondta, a munkabeszüntetés és a polgári engedetlenség is a munkavállaló egyéni döntése, így a Pedagógusok Szakszervezete nem fog senkit sztrájkra buzdítani, mint ahogy lebeszélni sem fogja a dolgozókat. A sztrájk és a polgári engedetlenség esetében is világossá kell tenni a célokat, illetve tudatni kell a munkavállalóval, hogy ezeknek milyen jogi következményei lehetnek – fogalmazott. A tárgyalások lezárásáig mindenesetre a sztrájkkészültség fennáll – tette hozzá.

Forrás: ATV