Bár a kormányzat nap mint nap hangoztatja, hogy tárgyalásra és megállapodásra törekszik az orbáni oktatáspolitikával elégedetlen pedagógusokkal, nem éppen ez olvasható ki abból a megállapodás-tervezetből, amelyet a három oktatási szakszervezetet tömörítő Pedagógusok Sztrájkbizottságának a köznevelési rendszer javítását célzó 25 pontos követeléslistájára adott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a Népszavának elmondta: a minisztérium a 25 pont csaknem felére még csak nem is reagált, más kérdésekben pedig semmitmondó válaszokat küldtek.

„Ez a levél nagyon messze van egy megállapodás tervezetétől is. Az kevés, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ helyzetéről tárgyalni kell. A megállapodásnak arról kell szólnia, az egyes kérdésekben mi a konkrét irány, ehhez nem egy esetben kormánydöntés szükséges" - mondta Gallóné.

Az Emmi véleményezésre küldte meg a tervezetet, ám a PSZ úgy döntött, ehelyett még a héten maguk írják meg a 25 pontról szóló megállapodás szövegét, hogy a minisztériumnak egyszerűbb dolga legyen: egyértelmű nemmel vagy igennel felelni. „A PSZ úgy ül le a tárgyalóasztalhoz, hogy a 25 pont az oktatással foglalkozó szakmai és civil szervezetek támogatását is bírja, ezt a kormány is pontosan tudja. Célunk a megállapodás, de ha ez nem sikerül, fontolóra kell venni a sztrájk lehetőségét is" - tette hozzá Galló Istvánné.

Arra a kérdésünkre, megfontolja-e a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kérését - vagyis hogy a PSZ mondja fel a kormánnyal kötött 2013-as megállapodását, amely azt is kimondja, ameddig folynak a tárgyalások, nem lehet sztrájkolni -, a PSZ elnöke úgy válaszolt: csak azokban a kérdésekben nem lehet sztrájkot hirdetni, amelyek a korábbi megállapodásban benne vannak, a sztrájkbizottság követelései azonban nem tartoznak ezek közé. „A 25 pont miatt lehet sztrájkolni" - mondta, hozzátéve: a PSZ már megkezdte a sztrájkkészültség felmérését.

„A kormánypárt továbbra is azon az állásponton van, hogy a gyermekek és a pedagógusok érdekét kizárólag a párbeszéd és a közös munka szolgálja, és ezért az egyeztetésen lenne a helye minden olyan szervezetnek, amely felelősséget érez a gyermekekért és pedagógusokért" - olvasható a Fidesz tegnapi közleményében, amelyben a kormány köznevelési kerekasztala második ülésén született újabb megállapodásokat üdvözölték. Ugyanakkor a valóságban, a tegnapi egyeztetésen - ahogyan az elsőn - semmiféle megállapodás nem született, a résztvevők csupán beszámoltak arról, milyen ötletek merültek fel a közoktatás javítására.

Palkovics László oktatási államtitkár pedig bejelentette: a 17 milliárdos adósságot görgető Klik finanszírozási gondjait egy héten belül megoldanák (Czunyiné Bertalan Judit ex-államtitkár tavaly novemberben nagyjából ugyanezt ígérte, igaz, egy hét helyett egy hónapot adott a helyzet rendezésére, de ez akkor sem jött össze, sőt a Klik azóta majdnem megduplázta adósságát).

Azok a szervezetek pedig, amelyek valóban felelősséget éreznek a gyermekekért és a pedagógusokért, valamint az időhúzás, a megtévesztés és a „balhézás" helyett valóban a közoktatás javítását tűzték célul, jelenleg a Civil Közoktatási Platform asztalánál ülnek. Nem úgy a kormány kerekasztalánál helyet foglaló Magyar Művészeti Akadémia képviselői és annak vezetője, Fekete György, aki a 444.hu-nak adott villáminterjújában kijelentette: nem érdekli a tanárok tiltakozása, a magyar oktatással pedig teljesen meg van elégedve.

Forrás: Népszava