Akár éhségsztrájkra is készek a pécsi buszsofőrök, ha nem kapnak tisztességes béremelést 2016-ban, miközben a Tüke Busz első „ajánlata” az volt, hogy érjék be nulla forinttal, tájékoztatta a bama.hu-t Hofekker Ferenc, a Tüke Busz mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke. Hangsúlyozta, hogy a sofőrök tavaly sem kaptak béremelést.

A napokban is leültek a Tüke Busz vezetőivel, de az a bértárgyalás sem vezetett eredményre, így a jövő héten folytatják az egyeztetést. A cég ajánlata két százalék volt, üzemanyag-térítésben fizetve, ezt azonban nem fogadják el. Hogy mennyit szeretnének? Hofekker erre a kérdésünkre azt mondta, hogy nem határoztak meg konkrét százalékot, tisztes bérrendezést szeretnének.

A Tüke Busznál mintegy háromszázötven sofőr dolgozik, mintegy háromszázhúszan aláírták azt, hogy hajlandók sztrájkolni, több mint száznyolcvanan pedig azt is, hogy éhségsztrájkra is készek. Utóbbival kapcsolatban nyomatékosan leszögezte, hogy ezt csakis úgy teszik, hogy nem fogják veszélyeztetni az utasok életét.

A Tüke Busz vezetőitől azt kérdeztük, szerintük meg tudnak-e egyezni a sofőrökkel Azt írták erre, hogy ők továbbra is nyitottak, és készen állnak a korábban megkezdett bértárgyalások folytatására, de csak olyan béremelést tudnak biztosítani a buszsofőröknek, amelynek forrásigénye nem csökkenti a szolgáltatások minőségét, és nem válik az utasok kárára.


  Arra vonatkozóan, hogy mit gondolnak arról, hogy tízből kilenc sofőr sztrájkolna, öt pedig éhségsztrájkolna, úgy feleltek, hogy nekik nincs a birtokukban erre vonatkozó hiteles adat, illetve dokumentum.

Forrás: bama.hu