Roskadozott a kerítés a fehér virágoktól a XIV. kerületi gimnáziumnál, ahol tüntetés zajlott délután 5 órától. A demonstrálók virágot vittek, hogy jelezzék, támogatják a Teleki igazgatóját, akit nyilvános tiltakozása miatt elővett az iskolafenntartó Klik. Ott volt Karácsony Gergely zuglói polgármester, felszólalt a Kölcsey Gimnázium egyik tanára, és felolvasták Pilz Olivér miskolci tanár levelét – írja a HVG.

Olyan sokan gyűltek össze a zuglói Teleki Blanka Gimnázium előtt pénteken 5 órakor, hogy lezártak két sávot az Ajtósi Dürer soron a Hungária körút és a Hermina út között. Munkatársunk becslése szerint 200-300 ember demonstrálhatott.

A tömegben EU-zászlók mellett botra tűzött kockás ingek is lobogtak, és volt egy „Ne bántsd a tanárt" feliratú transzparens is. Sokan szelfizgettek a virágos kerítéssel, amelyre egy-egy kockás inget is feltűztek.

Bár a tüntetés fél 6-kor mindenféle rendbontás nélkül véget ért, igen nagy erőkkel, már-már erődemonstráció jelleggel vonult ki a rendőrség a helyszínre.

Tudósítónk szerint a tüntetés elején folyamatosan érkeztek az emberek és hozták a virágokat. A tüntetés kezdetén Demjén Rózsi Ha felkel majd a napja szólt, később Oláh Ibolya Magyarországa következett. Megérkezett Karácsony Gergely (PM) zuglói polgármester is.

Elsőként a Kölcsey Gimnázium tanára szólalt fel. Azt mondta, csodálatos az összefogás, ami létejött az ország iskolái között. „Elegünk van a pökhendi kormányzati kommunikációból. Mintha szemtelen gyerekek lennénk" - fogalmazott. Azt is mondta, visszautasítják, hogy így beszéljenek velük, és a kicsinyes támadásokat is.

Ez után Pilz Olivér, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium elhíresült tanárának üzenetét olvasták fel. Ebben modern Don Quijoténak nevezte Pukli Istvánt, a Teleki igazgatóját. „Nem szabad félni" - írta, mire a tömeg skandálni kezdett: „Nem félünk, nem félünk!" Pilz arról beszélt, milyen jó barátra lelt Pukliban, akit arra kért, ne adja fel a támadások ellenére sem, ne féljen.

Felszólalt Szabó Bence telekis tanuló is: felolvasott egy közleményt, amit diáktársaival fogalmazott. Ez arról szólt, hogy követelik a minisztériumtól: hívják meg őket is a köznevelésről zajló egyeztetésekre. És ha nem így tesz, komolyabb eszközökhöz nyúlnak majd. A levelet hétfőn adják át az államtitkárságnak, egy hetet adnak a válaszra. „Ez a mi életünkről szól, mi is itt vagyunk, mi is számítunk" - mondta Szabó Bence.

Egy másik diák, Kálovics Enikő felszólította a szülőket, hogy csatlakozzanak a szülősztrájkhoz - amiről ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen -, és február 29-én ne engedjék iskolába a gyerekeket.

Miért tüntettek?

Mint arról beszámoltunk, a gimnáziumhoz az után hirdettek fehér virágos demonstrációt, hogy az intézmény vezetője, Pukli Istvánra rászállt a Klik. Levélben szólította fel a Klebelsberg Intézményfenntartó központ tankerületi vezetője, hogy számoljon be: milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárjai. Azt kérte Puklitól, „órákon belül" e-mailen, csatolt pdf formátumban juttasson el egy sor dokumentumot, amelyek a miskolci tüntetésen való részvétellel, az ezért elmaradt órákkal és a szülők tiltakozásával kapcsolatos tájékoztatásról szólnak. A Klik Puklit arról informálta, hogy az eljárás közérdekű bejelentés nyomán indult.

„Menjünk mindannyian a Teleki Blanka Gimnázium elé és egy szál fehér virággal fejezzük ki támogatásunk Pukli István és azon iskolák felé, akik azért nem írhatták alá a Herman Ottó Gimnázium által kezdeményezett levelet, mert félnek" – írták a demonstráció facebookos meghívójában.

Forrás: HVG