Pódiumbeszélgetés-sorozatot indított a Kiút Szakértői Központ azzal a céllal, hogy a munka világának szereplői felismerjék, és tudatos válaszokat adjanak a felmerülő konfliktusokra. A nyitórendezvényre aktuális témát választottak: az előadók, munkaügyi kapcsolatok szakértői, mediátorok a hallgatóságot bevonva arra a kérdésre igyekeztek választ adni, hogy mi a probléma a sztrájktörvénnyel a közszolgáltatások területén, s miért csökkent le mára drasztikusan a sztrájkok száma. Vita alakult ki arról is, hogy a megszaporodott tüntetések elég erősek-e a nyomásgyakorláshoz.
Sztrájk! Vagy mégse? – mottóval indította hiánypótló kezdeményezését a Kiút nevű munkaügyi szakértői csoport, amikor pódiumbeszélgetés-sorozatának első rendezvényén, kedd este a hazai sztrájkhelyzet megvitatására invitálta az érdeklődőket. A beszélgetés felkért előadói, Berki Erzsébet főiskolai tanár, munkaügyi kapcsolatok szakértő, Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke és Kapor Gábor pszichológus, mediátor arra keresték a választ: mi az oka annak, hogy az utóbbi időben beharangozott sztrájkfenyegetések ellenére elmaradtak ezek az akciók, miért nincs sztrájk, ha lehetne, és hogy miért nem harcosabbak a szakszervezetek, a munkavállalók.
Dura Mirjam – szintén mediátor – moderátor a Kiút csoport létrehozásának céljáról elmondta: szakértelmükkel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy változzon az emberek konfliktussal kapcsolatos attitűdje, hogy minél jobban felismerjék és minél tudatosabb válaszokat adjanak azokra. Ehhez eszközöket is kínálnak, tréningeket, képzéseket és ismeretterjesztést szerveznek a munkaügyi kapcsolatok témakörben. Az érdekképviseletek számára támogatást tudnak adni ahhoz, hogy új mintázódások alakuljanak ki kapcsolatrendszereikben, szabad és biztonságos környezetben tárják fel valódi szükségleteiket, és eljussanak érdekeik újrahangolásáig. Pódiumbeszélgetéseiken a szakkérdések, aktualitások, közéleti kérdések megvitatásán túl a vitarendezés alternatív módszereivel is szeretnék megismertetni az érdeklődőket. „Tele vagyunk sztrájkhelyzetekkel, s ezek tipikusan olyan konfliktusok, amelyek rendezésért kiáltanak" – fogalmazott a moderátor.
A vitaindítót az utóbbi 26 év munkaügyi akcióiról összeállított adatok prezentálásával Berki Erzsébet tartotta, bemutatva, hogyan „fogytak el" a sztrájkok, s léptek helyükbe a tüntetések és más akciók. „A „magyar embereknek" van egy harcos önképük, alapélményük azonban a menekülés" – állapította meg az ismert szakember, aki szerint, ahogy reagálunk a világ dolgaira, az a sztrájkokkal kapcsolatban is megnyilvánul. Az OTKA-kutatás egyes eredményeit ismertetve elmondta, hogy 1989-től 2014 végéig 874 munkaügyi akciót – sztrájkot, figyelmeztető és szolidaritási sztrájkot, tüntetést, aláírásgyűjtést, petíciót és más akciót – regisztráltak, utóbbiak között hét éhségsztrájk is előfordult. Az összes akcióból 270 volt sztrájk, amelyekben mintegy másfél millióan vettek részt, de egy sztrájkolóra évi átlagban mindössze 11 perc munkaidő-kiesés jutott. Az összeállításból az is kiderült, hogy a rendszerváltozás elején a munkavállalókban még nagyobb volt a sztrájkhajlandóság, többször tartottak munkabeszüntetést, és kevesebb volt az úgynevezett egyéb tiltakozó akció. Ez a tendencia mára megfordult. Az igazi törést a 2010. decemberi törvénymódosítás okozta, amely szerint a sztrájkot nem lehet megkezdeni addig, amíg a még elégséges szolgáltatást meg nem állapítják, illetve jogellenes a sztrájk a közszolgáltatások területén, ha a még elégséges szolgáltatás biztosítása elmarad. Ha a felek nem egyeznek meg, akkor a bíróságnak kell erről dönteni. (A még elégséges szolgáltatás azt jelenti, hogy annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez, csak úgy gyakorolható a sztrájk, ha egy minimumszintet a sztrájk alatt is biztosítanak, azaz a lakosság nem maradhat teljesen ellátatlan – a szerk.) A helyzetet súlyosbította, hogy 2010 végéig erről nem született egyetlen szakmai jogszabály sem, a bíróságnak pedig nem volt gyakorlata abban, hogyan kell megállapítani a még elégséges szolgáltatás mértékét, azóta a személyszállításra és a postai szolgáltatásokra vonatkozóan hoztak törvényi szabályokat. Nagyjából ezzel magyarázható, hogy a sztrájkok „elfogytak".
Berki Erzsébet szerint sanyarú a helyzet a nyomásgyakorló akciók eredményessége szempontjából is. Míg a sztrájkok, figyelmeztető sztrájkok 70 százaléka elérte a célját, a tüntetéseknek csak 30 százaléka volt sikeres. Vagyis az esetek elemzéséből kimutatható, hogy a sztrájk erőteljes eszköz, leginkább ez garantálja az eredményességet. A szakértő szerint természetes, hogy már a követelések megfogalmazása is tárgyalástaktikai kérdés, az alku során ezekből általában engednek valamit. Kitért arra is, hogy sok sztrájk akkor van, ha rosszak a munkabérek és munkafeltételek, alacsony a szociális biztonság szintje. Lényeges elem, hogy a munkavállalók általában akkor lépnek fel béremelési követelésekkel, ha azt látják, hogy jobban megy a cégnek. Politikai oldalról a legfontosabb feltétel, hogy a szereplők partnernek tekintsék egymást, „kihordják" a konfliktust, végigvigyék a folyamatot, így megszülethet a megállapodás. Alapvető kérdés ugyanakkor a bizalom az oldalakon belül is. Különösen érdekes ez a szakszervezetek szempontjából, hiszen, ha a bizalmi viszonyok megrendülnek, nehéz sztrájkot szervezni – hangsúlyozta Berki Erzsébet, aki szerint az is problémát jelent, hogy ma már nagyon alacsony a munkavállalói szervezettség, szakszervezetek nélkül pedig sokkal nehezebb sztrájkot szervezni. Annak pedig, hogy egy széles munkavállalói kör de facto meg van fosztva a sztrájkjog gyakorlásának lehetőségétől, az a következménye, hogy sztrájkok helyett tüntetések vannak, azok pedig nem elég hatékonyak.
Meghívott vendégként Szűcs Viktória, a BDDSZ elnöke, a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság ügyvivője tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Felidézte, hogy 2013 novemberében hat szakszervezet részvételével sztrájkbizottságot alakítottak, követeléseiket három pontban foglalták össze: az egészségügyi bértábla szociális ágazatra való kiterjesztését (béremelést), ágazati érdekegyeztetést, és a munkaközi szünet munkaidőbe való beépítését szeretnék kiharcolni. Az azóta eltelt immár két és fél év azonban kevésnek bizonyult arra, hogy a sztrájkkövetelések 100 százalékban teljesüljenek. S bár a sztrájktárgyalások megkezdésekor a sztrájkbizottság javaslatot tett rá, a kormány képviselői elzárkóztak mediátor, konfliktuskezelő igénybe vételétől. Azt tapasztalták, hogy a jelenlegi kormányzat nem nagyon szeret a szakszervezetekkel érdemben tárgyalni, a párbeszéd intézményét nem megfelelően, vagy alig, illetve egyes ágazatoknál egyáltalán nem működteti, mert úgy gondolja, felhatalmazást kapott 2010-ben a választópolgároktól arra, hogy a munkavállalókat is képviselje. A szociális ágazatban a sztrájkbizottság létrehozásának legfőbb oka az volt, hogy a dolgozók a 2008 óta befagyasztott közalkalmazotti bértábla miatt nem kapnak a megélhetésükhöz elegendő fizetést. A kormány 2013 nyári álláspontja még az volt, hogy örüljenek, hogy dolgozhatnak, értékeljék például, hogy az idősotthonokba új ágyakat vettek, épülnek új bölcsődék, sok férőhely lesz, a minimálbért is emelték, és nem is értik, hogy miért szeretnének magasabb bért. A sztrájkbizottságot azért alakították meg, mert az ágazat dolgozói elégedetlenek voltak a kormányzati válaszokkal és intézkedésekkel, illetve mert arra számítottak, kikényszeríthetik a párbeszédet a kormánnyal. Igazából azonban már a kezdeti egyeztetési szakaszban is azt tapasztalták, hogy éppen a jogalkotó nem tartja be a sztrájktörvényben foglalt határidőket, és az érdemi tárgyalás, illetve a garanciákat is tartalmazó megállapodás megkötése helyett eltérő gyakorisággal összehívott időnyerő egyeztetésekkel és a sztrájkbizottság bevonása nélkül bejelentett különféle bérintézkedésekkel próbálták a sztrájkkészséget csillapítani.
Ügyvivőként érzékeli, hogy sokakban felvetődött a kérdés, miért nem hirdetik már meg a munkabeszüntetést. Ennek oka egyrészről, hogy a sztrájktörvény a még elégséges szolgáltatás kötelezettségének bevezetésével, illetve azzal, hogy az egyeztetések elől a kormány rendkívül hosszú ideig kitért, és csak azt követően, vitás esetben lehet a bírósághoz fordulni, olyan féket rakott a sztrájk rendszerébe, ami egyféle jogfosztottságot idézett elő az ágazatban – magyarázta Szűcs Viktória. Az érdekvédő azt is elmondta, hogy csak 2015 nyarára került a sztrájkbizottság abba a helyzetbe, hogy bírósághoz tudott fordulni a még elégséges szolgáltatás megállapításának érdekében. Az első és másodfokú bíróság a sztrájkbizottság által elkészített elégséges szolgáltatási javaslatot fogadta el. A kormány felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Mindemellett, ahogy Szűcs Viktória megjegyezte, az idő előre haladtával és a kormányzat által egyoldalúan meghatározott, hangulatjavító pótlékok bevezetésével, a folyamatos életpálya ígéreteivel egyes helyeken a sztrájkkészség is csökkent a szociális ágazat dolgozói körében. Viszont rendkívül figyelemre méltónak tartja, hogy mindezek ellenére az ágazat bizonyos területein a sztrájkkészség továbbra is fennáll. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a szociális ágazatban ugyan már nem reprezentatív, Cser Ágnes vezette MSZ EDDSZ ismét előállt a 2004-ben megfogalmazott – például európai bérekre vonatkozó – sztrájkkövetelésével, kiegészítve azzal, hogy egyébként nem kell sztrájkolni a szociális ágazatban, mert ők már „megsztrájkolták" 2004-ben a tárgyalás jogát. Ez nem segíti a szociális ágazat bérigényének rendezését – tette hozzá a BDDSZ elnöke, aki a hallgatóságból felvetett kérdésekre is válaszolva elmondta, hogy például a fővárosban, vagy nagyobb városokban, ahol egy-egy munkahelyen akár százan is dolgoznak, könnyebb sztrájkot szervezni, mint a kisebb településeken, ahol nem igen működik szakszervezet, s nagyobb az alkalmazottak kiszolgáltatottsága. Véleménye szerint sztrájkbizottság és a tárgyalási időszak alatt tartott különféle demonstrációk nélkül a szociális ágazatban nem történt volna bérintézkedés még a pótlékok szintjén sem. Megemlítette, hogy a jövőben talán újraindul az ágazati érdekegyeztetés, de hogy ott érdemi párbeszédre lesz-e lehetőség, azt egyelőre még megjósolni sem lehet…
A pszichológus, mediátor Kapor Gábor az érdekérvényesítési helyzetek lélektanával, illetve a hatalom természetével foglalkozott előadásában. Azt mondta, négy lélektani háttérmotívum játszik szerepet abban, hogy létrejön, létrejöhet-e egy érdekérvényesítő helyzet, és hogy mi történik az érdekkonfliktusos helyzetben. Eszerint a hatalmat önkorlátozás nélkül gyakorlóval egyetlen módon lehet hatékonyan interakcióba lépni, ha megmutatják neki a határokat. A gázok viselkedésének példáján keresztül magyarázta, hogy a hatalomgyakorlás addig terjed, amíg bele nem ütközik a felállított határokba. Ugyancsak képletesen, egy megromlott párkapcsolatból való kilépés nehézségének bemutatásával illusztrálta azt, hogy a remény és hitegetés mikor válik illúzióvá. „Nagyon fontos látni, hogy a remény kelt bennünk egy képzetet arról, hogy a sorsunk jobbá válik anélkül, hogy tennénk érte, azonban egy idő után ez illúzióvá válik" – mondta. A reménytelenséget Kapor Gábor tanult tehetetlenségnek nevezte. Ahogy fogalmazott: ha valakinek az eredményeit folyamatosan lenullázzák, eljut odáig, hogy értelmetlennek gondolja, bármit csinálni, mert úgy sem történik semmi. A pódiumbeszélgetés témájához szorosan kapcsolódva a félelem-bátorság skáláját rajzolta fel, bemutatva, hogy egy konfliktusos helyzetben mi az a pont, mi az a tét, amikor már nem a félelem, hanem a bátorság határozza meg a cselekvést.
A pódiumbeszélgetésen résztvevők – közöttük aktív szakszervezeti vezetők, munkaügyi szakértők és magánemberként érdeklődők – számos megjegyzést fűztek az elhangzottakhoz. Szabó Imre (Munkástanácsok) például egyebek mellett azt hangsúlyozta: nehéz elmagyarázni, hogy egy sztrájk sikeres lehet, mert a szakszervezetek nem tudtak olyan eredményeket produkálni az elmúlt 27 évben, amit példaként lehetne állítani. A jelenlegi helyzetben addig él a megfogalmazott követelés, amíg a lelkesedés tart. A magyar társadalom eléggé ellenséges a sztrájkokkal szemben, ezért is csak addig van esély egy követelés teljesítését elérni, amíg éles a sztrájkhelyzet. Ez nagy kihívás a szakszervezetek számára, akiknek felelőssége is, hogy ma gyakorlatilag nem lehet sztrájkolni.
Bárdos Judit, a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan előírásokat vezettek be a kormánytisztviselőkre, a szolgálati viszonyban állókra, a közigazgatás területén dolgozó közalkalmazottakra vonatkozóan, amelyek egyszerűen meggátolják, hogy szervezett formában fellépjenek. Utalt arra, hogy a legutóbbi Kossuth téri tüntetésen minden létező helyről fotózták a résztvevőket, ami azzal a veszéllyel is jár, hogy a munkahelyi vezető megtudja, beosztottja részt vett a demonstráción, aminek következménye lehet, hiszen az alkalmazott magatartási szabályt sértett. Emlékeztetett arra is, hogy a legtöbb tüntetést 2010-12 között szervezték, aminek egyebek mellett az lett a retorziója, hogy megszüntették a szolgálati nyugdíjat. Ettől kezdve pedig meredeken süllyedni kezdett a szervezettség például a rendvédelem területén, ahol korábban a dolgozók csaknem 60 százaléka tagja volt a szakszervezetnek. A főtitkár a szombati pedagógustüntetéssel kapcsolatban elmondta: számára megrázó élmény volt. „Nagyon sokan voltunk, de nem elegen" – fogalmazott. Szerinte rá kell döbbenni végre, hogy nemcsak az oktatás a hívószó, az egészségügynek is annak kell lennie.
Kelemen Melinda, a Liga szociológus szakértője arról beszélt: régóta nem érzékeli, hogy a szakszervezetek harcosak lennének. Vezetőik attól tartanak, hogy a tagság nem áll mögöttük. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a szervezettség egész Közép-Kelet Európában csökken, ez nem tipikusan magyar jelenség. Kitért arra a megállapításra is, hogy az utóbbi időben szinte alig volt sztrájk Magyarországon. Szerinte a jelenlegi politikai környezetben szinte lehetetlen a megszervezése, amit ráadásul a szakszervezetek közötti megosztottság is nehezít. Erre is reagálva Berki Erzsébet kifejtette: hamis az az illúzió, ami szerint nem lehet sztrájkolni Magyarországon, hiszen ahol nincs előírás a még elégséges szolgáltatásról, ott lehetne. Az utóbbi időszakban csak a Vasasszakszervezet vitte végig konzekvensen a dunaújvárosiak sztrájkját – emlékeztetett.
Herczog László, volt munkaügyi miniszter, munkaügyi szakértő, aki több sztrájktárgyaláson mediátorként vett részt, megállapította: a magyar munkavállalókból teljes mértékben hiányzik az együttműködés kultúrája, az a fajta szolidaritás, amire egy sikeres sztrájkhoz szükség lenne. A magyar lakosság egyáltalán nem érzékeli, hogy a közügyekben részt kell vennie. A hazai szakszervezetek kudarcában pedig rendkívül jelentős tényező, hogy a tagság beküldi a vezetőt a csatába, majd egyedül hagyja – tette hozzá Herczog László.
Kun J. Erzsébet
Az előadások anyagát megtekintheti a Kiút oldalán.
