Nem mosta el az eső a szombati Kossuth téri pedagógustüntetést, noha az új közoktatási államtitkár, Palkovics László fél órával annak kezdete előtt okafogyottnak nevezte a tanárok demonstrációját. A tüntetés végén ötperces némasággal „balhézó” pedagógusok a közoktatás teljes átalakítását követelik, elutasítva a kormány eddigi munkásságát és legújabb terveit. A kabinet elismeri ugyan, hogy szükség van némi „finomhangolásra”, és egy furcsa összetételű oktatási kerekasztalt is összehozott, ám Orbán Viktor kormányfő a hétvégén is csupán azt szivárogtatta ki: 2018 után lehet csak érdemi reform – írja a Népszava.
Több tízezren tüntettek szombaton a Parlament előtt az Orbán-kormány oktatáspolitikája ellen, a Kossuth téren azonban nemcsak tanárok, diákok, szülők jelentek meg, a folyamatosan zuhogó eső ellenére nagy számban képviseltették magukat más ágazatok elégedetlen képviselői is. Bár a megmozdulást a három oktatási szakszervezetet tömörítő Pedagógusok Sztrájkbizottsága szervezte a kormánnyal lassan két hónapja eredménytelenül zajló egyeztetéssorozat miatt, a tér közepén felállított pódiumon felszólalók többször is nyomatékosították: nemcsak a a tanárokért, hanem az egészségügyi dolgozókért, MÁV-dolgozókért, a mély- vagy dolgozói szegénységben élőkért, elnyomottakért, hajléktalanokért és mindenkiért kiállnak, akiket semmibe vesz a jelenlegi hatalom.
Annyian gyűltek össze, hogy sokan be sem fértek a Kossuth térre, tüntetők tömegei álltak a szomszédos utcákban is. „Együtt vagyunk itt, keményen dolgozó kisemberek. Már nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Összefogtunk, mert ez az egyetlen fegyverünk. Nem hagyhatjuk cserben egymást, mert akkor saját embereinket hagynánk cserben. Nem elég beszélni, tettekre van szükség. Ma a pedagógusokért, holnap az egészségügyért, holnapután a vasutasokért fogunk kiáltani! Csak együtt vagyunk erősek!" - mondta az első felszólaló, Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke. Beszéde után a tüntető tömeg azt kiabálta: „Nem félünk! Nem félünk!" Ebből is látszott, hogy nem jött be a kormányhatalom taktikája az elégedetlenkedők megosztására, feszültségek szítására.
Mint ismert, a mára országossá nőtt tiltakozóhullám a Miskolci Herman Ottó Gimnázium az oktatási rendszer problémáit összegző levelének nyilvánosságra kerülésével robbant ki. A levelet először az iskolafenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) és a köznevelési államtitkárságnak is elküldték, ahol valószínűleg olvasatlanul dobták a szemeteskukába. A botrány kirobbanását követően ugyanis a kormány már próbálta lecsendesíteni a kedélyeket, ám minden mozdulatuk olaj volt a tűzre: Balog Zoltán szakminiszter miskolci látogatásán kiderült, több lényegi problémáról fogalma sincs, a sebtében összehívott köznevelési kerekasztalra pedig szinte csak olyan szervezetek kaptak meghívást, amelyeknek több közük van a Fideszhez, mint az oktatáshoz, a kritikákat megfogalmazó tanárok, diákok képviselőit pedig helyhiányra hivatkozva kihagyták az egyeztetésből.
„Nem kormánypropagandára, látszategyeztetésre és stadionokra van szükségünk. Hanem létbiztonságra és kiszámítható jövőre. Mi történik ebben az országban? Meddig tűri a magyar nép, hogy kitalicskázzák a uniós és az ország pénzét a haverok zsebébe, miközben milliók élnek létminimum alatt" - kérdezte Szűcs Viktória szombaton a színpadról. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke hosszasan részletezte problémáikat, őt követve pedig Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete főtitkára Lázár János kancelláriaminiszter csütörtöki nyilatkozatára reagálva hozzátette: „azt üzente innen a főminiszter - mutatott a Parlamentre -, hogy ne balhézzunk, hanem tárgyaljunk. Az elmúlt öt évben folyamatosan tárgyaltunk, miniszter úr! De mire számíthatunk még? Életpályákat ígértek, de csak megosztást, rászedést, itt-ott kicsi bért, máshol pedig bércsökkentést kaptunk!" Boros Péterné üzent Lázárnak: „miniszter úr, tárgyaljunk a lopásról". „Hazugok! Hazugok!" - ordította közben a tömeg.
Az egyre nagyobb tiltakozások nyomására a kormányfő a napokban úgy döntött, megválik a becsődölt köznevelésért felelős államtitkártól, Czunyiné Bertalan Judittól, akinek hivatalát megszüntették (Czunyiné digitális tartalmak fejlesztéséért felelős kormánymegbízottként tevékenykedik tovább), a közoktatási területet pedig az eddigi felsőoktatási államtitkár, Palkovics László vette át. Az új „összoktatási" államtitkár épp a tüntetés napjára időzített sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta: a tanárok demonstrációja okafogyottá vált, hiszen a köznevelési kerekasztalon, illetve „külön egyeztetéseken" minden kérdést átbeszéltek. Csakhogy a kerekasztalon semmilyen döntés nem született, a tiltakozók szerint az illegitim, a Pedagógusok Sztrájkbizottságának „külön egyeztetésén" pedig ugyancsak nem sikerült előrébb jutni, mert a kormányzat nem hajlandó belátni, hogy oktatáspolitikájával abszolút tévúton jár. A pedagógusok szerint a rendszer alapjait kellene újragondolni, erre azonban a hatalom nem hajlandó. Mintha nem is értenék, mit szeretnének a tanárok.
Orbán Viktor szerint nincs is konkrét oka a tüntetésnek, hiszen a pedagógusok bére az elmúlt években növekedett. A szerdai lillafürdei Fidesz-frakcióülésről kiszivárogtatott információk szerint ráadásul a kormányfő csak 2018 utánra ígérte a Klik átalakítását, illetve újragondolását, ami nem csupán azt jelenti, hogy Orbán elodázná a problémát, hanem azt is: már a következő választások utánra is tervez. Eközben a kormánykommunikációban az elmúlt napokban megjelent az is, hogy a tiltakozások mögött „a bukott baloldal" szervezkedői állnak és Soros György pénzeli a tiltakozókat. „Azt kérdezi a kormányzat, hogy ki mögöttünk. Hát elmondom a titkot: ti álltok mögöttünk" - üzente a hatalom képviselőinek Sándor Mária „fekete ruhás nővér" a tömegre mutatva. A Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság képviseletében beszélő fekete ruhás nővér szerint nem „külső erők", hanem a kormány elhibázott politikája hecceli a tanárokat és az egész társadalmat. „Az oktatást, az egészségügyet így lerohasztani nem más, mint nemzetrontás! Ezeken a területeken nyugszik egy közösség jövője" - tette hozzá. A tömeg minderre „hazaárulók" felkiáltással reagált.
A tiltakozást elindító Herman Ottó Gimnázium tanára egy mesét mondott el az oktatás helyzetéről. Az Orbán állítólagos nyilatkozata szerint külső erők által irányított Pilz Olivér - aki korábban már elmondta, hogy mögötte csak a tábla áll - ezúttal arra futtatta ki tanmeséjét, hogy a tábla mögött még ott állnak diákok, szülők és kollégák tömegei.
Utolsó felszólalóként Galló Istvánné lépett színpadra. A demonstrációt meghirdető Pedagógusok Szakszervezetének elnöke összefoglalta: „a kormány hároméves szorgos munkája eredményeként tönkretette a magyar oktatást. A nagy reform olyan rendszert hozott létre, ami rossz a gyereknek, szülőnek, pedagógusnak, az egész országnak. A nagy reform olyan rendszert hozott létre, ami megfosztotta a gyerekeket a tanulás, a pedagógusokat a tanítás szabadságától. A tudás megszerzésére a mai közoktatási rendszer már nem alkalmas. Ki kell mondani: a hatalom tudatosan taszítja a szegénységbe az országot" - mondta. Emlékeztetett arra is, hogy a kormányzatot már évek óta figyelmeztetik a hibákra, mindhiába. „Elfogyott a türelem. Azért vagyunk itt, hogy közösen kiáltsuk: elég volt, nem hagyjuk! Nem fogadjuk el a félmegoldásokat, nem engedünk abból a követelésünkből, hogy az oktatás rendszerszintű átalakítása elengedhetetlen!" Az eredménytelen tárgyalásokkal kapcsolatban hozzátette: a kormány tárgyalóasztalánál nem kompetens személyek ülnek, a köznevelés átalakításának terve a miniszterelnök ötlete alapján készült el, az érdemi döntéseket ő hozza. A kormányt képviselő tárgyalópartner csak azt mondhatja, amire engedélyt kapott. „Miniszterelnök úr! A köznevelés állatorvosi lova megdöglött. Ideje lenne lovat cserélni" - üzente Orbánnak Gallóné, akinek fölszólalása után elhangzott a Szózat, azt követően pedig a a több tízezres tömeg ötperces néma csenddel töltötte meg a Kossuth teret.
A lázadó közép
Egyre többen szorulunk a metró kocsiban. A többség esernyőt szorongat, a sportosabbak vízhatlan dzsekijük kapucniját mutogatják, felkészültek az esőre. Sokan telefonálnak, szervezik, hol találkozzanak a társakkal. A válaszokból hallani, nehéz lesz megtalálni egymást, nagy a tömeg. A Kossuth téri megállóban mindkét irányból torlódnak a szerelvények, a két mozgólépcső nem bírja olyan ütemben felszínre vinni az érkezőket, hogy ne teljenek meg folyamatosan a peronok.
Senki nem tolakszik, mindenki egy helyre érkezett: tüntetni jött a hatalom ellen, elsősorban az oktatásért, de minden másért is, ami elromlott az országban. Idős házaspár fogja egymás kezét, nehogy elsodródjanak egymástól, közben azt találgatják, vajon mekkorát lesz képe hazudni az állami Híradónak. Mások is ezt vitatják. A legtöbben arra tippelnek, olyan kora délelőtti képeket mutogatnak majd, amikor még csak pár százan lézengtek a Parlament előtt. De már mindenki csak legyint rá. „Teljesen mindegy, mit hazudnak, úgyis nézhetetlen az egész" - jön az értékelés 4-5 méterenként valakitől, azzal folytatva: „van internet, ott nem tudják elhallgattatni az embereket".
Amíg a mozgólépcsőn „utazunk", kérdezem a házaspárt, mi hozta őket a tüntetésre ebben a pocsék időben. „Az unokáinkért jövünk" - pattan a felelet, egymás közt sokszor átbeszélhették. „Ha itt minden így marad, ahová Orbánék juttatták az országot, milyen élet vár rájuk" - néz körbe kérdésével a nagymama. Egyetértő szempárokra talál.
Fent a téren aztán mindenki meghökken kicsit: más dolog sok emberre számítani és megint más ebbe csöppenni. A régi Földművelésügyi Minisztérium előtt maradt egy ösvény, ahol még haladni lehet az embertengerben, ha valaki a tér másik felére tartana. Ezen a szűk sávon folyamatos a mozgás, de a téren, a villamossíneken, az úton, a járdán és végig a nagy sárga épület árkádjai alatt szorosan állnak az emberek. Az életkor nullától kilencvenig terjed. Az Alkotmány utcánál enni-innivalót árusítanak, a kitelepülők arra készültek, hogy a tüntetés szélén elszállingózók majd vesznek valamit, de mire körülnéztek, körbezárta őket a sok ezer ember. A Néprajzi Múzeum épülete előtt külföldi turisták kérdezgetik, mi történik itt. Tökéletes kiejtéssel kapják az angol válaszokat tucatnyi tüntetőtől: „elegünk van ebből a kormányból, változást akarunk az országban".
Amikor elkezdődnek a beszédek, előkerülnek a stadionokba való kellékek: dobok, kereplők, meg mellettük a mindenhonnan megszólaló biciklicsengők. Ezek üzenik Balog Zoltán miniszternek, hogy tényleg túltolták azt a bizonyost. Nincs egyszerű dolguk az embereknek, többségük egyik kezében esernyő, a másikkal kell megoldani a zászlók vagy táblák emelését, karjukon, ahogyan az esőkabátokon is folyik le a víz. Senkit nem zavar.
A több tízezer ember hallgatja a szónokokat, időről-időre végighömpölyög a téren az „Orbán takarodj!", a „Hazaárulók" kicsit talán meglepő rigmusa, de mégis legtöbbször a „Nem hagyjuk!" zakatol. Nem hagyják magukat tovább félrevezetni, félresöpörni, olyan játékfigurának tekinteni, akit a hatalom tologathat a saját kis társasjátékában. Elegük van, hogy éhbérért dolgozva attól rettegjenek, mikor teszi őket közmunkássá a kormány. Nem ezért tanultak, gürcölnek megfeszítve. Ezt mondják egymás közt a fiatalok, a nagy pocakjukat védő kismamák, vagy akik elhozták magukra kötve féléves babáikat, kisiskolás gyerekeiket és nagykamasz fiaikat. Ezt mondják a méregdrága csizmákban a tócsákban cuppogó szinglik, meg a fáradt arcú középkorúak is. Minden korosztály itt van. Akármilyen illúziónak látszik is, ez mégis egy középosztály, még ha anyagi értelemben kinyomta is ebből a kategóriából a hatalom. Február 13-án, az Országház előtti téren bizony a középosztály volt ott.
Másoknak sok az általános kormányellenesség, ők csak a közoktatás bajait akarják rendbe tenni. Társak sora győzködi őket, hogy együtt többre lehet menni. Abban megint majd mindenki egyetért, hogy azt az összefogást kell továbbvinni, ami a sokféle szakszervezetet és civil társaságot most egységbe mozdította. „Sokan vagyunk, de az eső sokakat otthon tartott" - hangzik mégis az értékelés az esernyők alól, azzal folytatva, hogy lesznek még akciók, ahová még többen jönnek majd. Lesznek, mert a pökhendi, lekezelő kormányzati kijelentések csak olajat öntenek a tűzre és már valóban fogy a türelem. Bármerre mentem, azt kérdezgették egymástól az átázott emberek: lesz-e valami március 15-én. „Ha igen, mindenki vigyen magával egy palack vizet és kendőt" - jött a tanács azonnal egy egészségügyistől, mert könnygáz ellen csak ez a megoldás. Pedig ők nem balhézni akarnak, tényleg nem. Csak felnőtt állampolgárok akarnak lenni a saját hazájukban.
Mit akarnak a tanárok?
- a túlközpontosított, bürokratikus rendszer szerkezeti átalakítását
- az iskolák önállóságának visszaadását
- a tanulói munkaterhek radikális csökkentését
- az állami tankönyv-monopólium megszüntetését
- a tankötelezettség 18. életévre való visszaállítását
Forrás: Népszava
