Csaknem egyhangúlag a sztrájk mellett döntött tegnap a Vasutasok Szakszervezetének választmánya arra az esetre, ha továbbra sem járnak eredménnyel a MÁV vezetésével folytatott bértárgyalások. Mivel a másik „erős” érdekképviselet, a VDSZSZ Szolidaritás is hasonlóan foglalt állást, egyre nagyobb az esélye a munkabeszüntetésnek – írja az mno.hu.

Kotter József, a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a többi érintett érdekképviselettel holnap egyeztetnek, és a tervek szerint hétfőn jelentik be a tervezett munkabeszüntetés részleteit.

Azt még nem tudni, hogy pontosan hány érdekképviselet csatlakozik az akcióhoz, mindenesetre tegnap a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének országos elnöksége is jelezte, hogy a munkabeszüntetés mellett van. Nem kizárt, hogy más, a közlekedési ágazaton belüli szakszervezetek is csatlakoznak. A BKV-nál sem tudni, mi lesz a béremeléssel, bár ott még nincs szó hónapok óta tartó bértárgyalásokról, ennek ellenére elképzelhető, hogy lesz valamilyen szolidaritási akció, ha a vasutasok valóban sztrájkot kezdenek.

A MÁV-nál egyébként november óta húzódnak a bértárgyalások. A munkavállalói oldal ötszázalékos alapbérfejlesztést, és elsősorban a létszámhiánnyal küzdő területeken 2,7 százalékos differenciált bérfejlesztést követel. A MÁV kezdetben 0,5 százalékos differenciált bérfejlesztést és az alapbér további fél százalékának megfelelő nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítést javasolt. Úgy tudjuk, a vasúttársaság vezetése azóta elmozdult erről az álláspontról, de még mindig csak kevesebb mint a felét ajánlotta annak az öt százaléknak, amit az érdekképviseletek alapbérfejlesztésben kérnek. Bár folyamatosak a tárgyalások a béremelésről, a különbség továbbra is jelentős a felek között. A szakszervezetek a többi között azzal érvelnek, hogy a MÁV dolgozóinak bére leszakadt a nemzetgazdasági átlagtól. Ezért a bérfejlesztésen túl olyan középtávú stratégiát akarnak, amivel a vasutasok életkörülményei stabilizálhatók.

A tervezett hétfői bejelentés azért is érdekes, mert az új sztrájktörvény értelmében munkabeszüntetés csak akkor tartható, ha előtte a szakszervezetek megállapodnak a munkaadóval a még elégséges szolgáltatásról. Ennek hiányában a bíróság dönthet erről, ami hosszadalmas folyamat. – Viszont így is több eszköz van a vasutasok kezében, hiszen például a teherforgalom nem tartozik az elégséges szolgáltatások kategóriájához, így ott akár teljes mértékben leállhat a munka – fejtette ki az Origónak Halasi Zoltán, a VDSZSZ elnöke. Ezt közvetlenül az utazók ugyan nem éreznék meg, de komoly károkat és bevételkiesést eredményezhet. A mintegy 40 ezer vasutas 80 százaléka egyébként szakszervezeti tag, így a sztrájk támogatottsága jelentős.

Forrás: mno.hu