A dolgozókat kijelentették, az esetleges végkielégítések, felmondási időre járó távolléti díjak is veszélyben vannak a szakszervezet szerint - írja a 24.hu.

 Mint írtuk, június 30-án minden dolgozójától megvált az olasz gyökerű G.G. Space Kft., összesen 165 munkavállalótól. A villamosgépeket gyártó vállalat telephelyei Gyöngyösön, illetve Gyöngyöstarjánban működtek. A bedőlt multicég fizetésképtelen.A dolgozók felmondást nem kaptak, és a fizetést is hiába várták májusra, júniusra.A vállalat dolgozói azóta demonstrációt és munkásgyűlést is szerveztek, de eredményre eddig nem jutottak.

Most ott tartanak, hogy hosszú hetek keserves várakozással töltött időszaka után sem történt kifizetés a gyöngyösi és gyöngyöstarjáni gyárakban az elbocsátásokat követően. A dolgozók elkeseredettek, „sokunknak kenyérre valója sincs” – írja a Munkástanácsok Országos Szövetsége weboldalán. A munkáltató adós a májusi és júniusi fizetésekkel, továbbá egész egyszerűen„adminisztratív módon” történt meg a dolgozók kijelentése, így az esetleges végkielégítések, felmondási időre járó távolléti díjak is veszélyben vannak a szakszervezet szerint.Az érintett munkavállalók beszámolói alapján felmondást továbbra sem kaptak.

A szakszervezet segíti a kifosztott munkásokat a jogérvényesítésében – ügyvédek bevonásával megtették a bejelentéseket az illetékes hatóságok felé, és „stratégiai” munkaügyi perek elindításában vállalt segítséget a Munkástanácsok Országos Szövetsége és annak ágazati tagszervezete.

Péntekre újabb demonstrációt jelentettünk be a rendőrkapitányságon a gyöngyöstarjáni gyár elé, délelőtt 10 órára, ide várjuk az érintetteket és szívesen látnánk végre akár a munkáltató képviselőjét, de politikai döntéshozókat is az eseményen. Nem félórás megmozdulásra készülünk

– jelentette be a Munkástanácsok versenyszféráért felelős alelnöke, Kozma Zsolt.

„Habár munkajogi szempontból önmagában a jogviszony kijelentése az illetékes hatóságnál nem szüntetné meg a munkaviszonyt, a munkáltató magatartása csak és kizárólag akként értelmezhető, hogy az érintettek jogviszonya egyoldalúan megszüntetésre került. Ezt az eljárást egyértelműen jogellenesnek tartjuk. Az pedig, hogy a jogosan járó munkabér sem került kifizetésre, a munkaviszonyból származó legalapvetőbb és legfőbb kötelezettség jelentős mértékű súlyos és szándékos megszegése” – ismertette a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke, Szabó Imre Szilárd ügyvéd.

Mint a posztban fogalmaztak, a munkások bérének megrövidítése vagy visszatartása a Szentírás tanítása alapján az égbekiáltó bűnök körébe sorolandó. A legrosszabb esetben egy felszámolási eljárás során némi reményt ad a „Bérgarancia Alap” az érintettek számára, ugyanakkor az ahhoz vezető út is számos jogi útvesztővel és idővel jár.

Ebben az esetben, mint cseppben a tenger jelenik meg az a lehetetlen szabályozási helyzet, amelyben a szegényember szempontja szinte meg sem jelenik. A szomorú, hogy amint halad az idő, minden kegyetlenebbé válik az átlagember számára

– fűzte hozzá a Munkástanácsok elnöke, Palkovics Imre.

Forrás: 24.hu