Az egyéni népszavazási kérelmet kedd reggel nyújtotta be a Pedagógus Szakszervezetének két alelnöke a Nemzeti Választási Irodához.

Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás az Index beszámolója szerint az alábbi kérdéseket kérték jóváhagyásra:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy állami fenntartású általános iskolát csak a felvételi körzet szerinti településen megtartott helyi népszavazás támogató döntése esetén lehessen megszüntetni?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy köznevelési intézményben tanórai foglalkozást csak pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettséggel rendelkező személy tarthasson?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy köznevelési intézményben 5. évfolyamtól tantárgyat csak az adott tantárgynak megfelelő szakos tanár tanítson?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a tanuló a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. mellékletben meghatározott testneveléssel együtt számított heti óraszáma három órával csökkenjen?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi tanterv a tanórai foglalkozások időkerete harminc százalékának felhasználásáról rendelkezzen?

Totyik a kérelem benyújtása után úgy fogalmazott, hogy ezeket a kérdéseket azért tették fel, mert azt szeretnék elérni, hogy radikálisan csökkenjenek a magyar diákok munkaterhei, továbbá szeretnék megteremteni annak lehetőségét, hogy létrejöhessen egy új tanterv.

A másik alelnök, Gosztonyi Gábor pedig azt hangsúlyozta, hogy a kormány pilotrendszerjelleggel harminc kistelepülésen lévő nevelési-oktatási intézményt szeretne összevonni, az unió erre forrást is biztosítana. Majd kijelentette azt is, hogy "ha már államosították az oktatást, akkor legalább azt engedjék meg, hogy a helyi társadalom dönthessen arról, hogy a településen a tanítás megszűnik-e". Hozzátette azt is, hogy jelenleg azt látják, rendelkeznek akkora civil erővel, hogy összejöjjön a 200 ezer aláírás.

Forrás: ATV