Határozatlan idejű munkabeszüntetés kezdődhet a szakképzési intézményekben – tudta meg a Népszava.

Március 16-ától határozatlan idejű sztrájkot hirdet a szakképző intézményekben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ha addig nem történik érdemi előrelépés a szakképzésben dolgozókat érintő sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban – értesült a Népszava.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője lapunknak elmondta, miután az Orbán-kormány a sztrájktörvényt semmibe véve nem nevezett meg saját részről tárgyalópartnert, a bíróság a Nagy Márton miniszter vezette Gazdaságfejlesztési Minisztériumot jelölte ki, hogy egyeztessen a PDSZ szakképzési sztrájkbizottságával. A szakszervezet hamarosan levélben fordul a miniszterhez, hogy javasoljon időpontot az egyeztetések megkezdésére.

Nagy Erzsébet hangsúlyozta,

abban az esetben is meghirdetik a határozatlan idejű sztrájkot, ha az egyeztetés kezdeményezése sikertelen marad. 

A PDSZ már többször is próbált tárgyalást kezdeményezni a kormánnyal a szakképzés ügyében, ám eddig egyetlen megkeresésükre sem kaptak érdemi választ, az idén január 31-én, a szakképző intézményekben megtartott kétórás figyelmeztető sztrájkot követően sem.

A PDSZ szakképzési sztrájkbizottságának négy fő követelése van, az első, hogy legalább a közoktatásban követelt béremeléssel azonos mértékű fizetésemelést kapjanak a szakképzésben dolgozók is. A második, hogy a szakképzésben dolgozók egy évre vetített munkaidőkerete szűnjön meg, helyette első lépésként vezessék be a közoktatási törvény szerinti heti 22 kötelező óraszámot. A harmadik, hogy a szakképzésben dolgozók kapják vissza a közalkalmazotti törvény szerint járó jogaikat és védelmet, amiket elveszítettek, miután a kormány megszüntette közalkalmazotti jogviszonyukat. A negyedik egy önálló oktatási minisztérium létrehozása, hogy az oktatás teljes rendszere egy irányítás alá kerüljön az óvodától az egyetemig.

A PDSZ ügyvivője lapunknak azt is elmondta, március 16. egy szimbolikus dátum, hiszen akkor lesz pontosan egy éve, hogy a szakszervezetek a közoktatásban is határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Ezért a szakképzési sztrájk mellett más akciókra is sor kerülhet ezen a napon, de Nagy Erzsébet további részleteket még nem tudott mondani. Ugyanakkor az Egységes Diákfront már január végén bejelentette, hogy március 15-ére tüntetést szerveznek Budapesten a Szabad sajtó útján.

 Forrás: Népszava