A szakképzésben oktatók hosszabb ideig tartó munkabeszüntetésével folytatódhat a tiltakozási hullám az oktatásban, a részleteket hamarosan elkezdi kidolgozni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - tudtuk meg Nagy Erzsébettől, a PDSZ ügyvivőjétől. Az érdekképviselet legutóbb január 23-ától 31-éig hirdetett sztrájkhetet a köznevelésben dolgozó pedagógusoknak, ehhez az utolsó napon, kedden kétórás figyelmeztető sztrájkkal csatlakozhattak a szakképzési oktatók. Nagy Erzsébet lapunknak elmondta, pontos adatokat még nem tud mondani a résztvevők számáról, de becslései szerint a múlt hét folyamán tízezer körül lehettek, akik csatlakoztak. Hozzátette, kedden számos szakképző intézményben is sztrájkoltak az oktatók, Budapest mellett számos vidéki városban is. A Népszava cikke.

A PDSZ ügyvivője érdeklődésünkre azt is elárulta, március 14-ére újabb egységes sztrájknapot szeretnének hirdetni a közoktatásban dolgozóknak is, de azt sem zárta ki, hogy a következő másfél hónapban is lesznek kisebb-nagyobb akciók. Az elmúlt hetet sikeresnek értékelte, különösen annak fényében, hogy egyes tankerületi központok és intézményvezetők különböző eszközökkel próbálták akadályozni a jogszerű munkabeszüntetés megszervezését. A keddi napot kiváltképp felemelőnek tartotta, hiszen számos szolidaritási akcióra is sor került más ágazati szakszervezetek, civil szervezetek részéről. Kiálltak a pedagógusok mellett például a közszolgálati dolgozók, a rendvédelmi és szociális dolgozók, a nehéz- gép- és autóiparban dolgozók is. Nagy Erzsébet beszámolt arról is, Pécsen egy percre leállt a buszközlekedés, a buszsofőrök így fejezték ki szolidaritásukat a jobb oktatási rendszerért küzdő pedagógusok mellett.

De nemcsak a tanárok, hanem számos iskolában a diákok is sztrájkoltak kedden: az Egységes Diákfront (EDF) felhívására több mint száz intézményben kezdtek ülősztrájkba országszerte - erről Pirint Gergő, az EDF képviselője számolt be egy sajtótájékoztató keretében. Például egy pécsi gimnáziumban reggel nyolctól délig ülősztrájkoltak a diákok az iskola folyosóin. Pirint Gergő elmondta azt is, az EDF célja most az, hogy országos diákhálózatot építsenek ki, ennek érdekében hamarosan megtartják első országos fórumukat Győrben és Budapesten. Március 15-ére pedig tüntetést szerveznek a fővárosban a Szabad sajtó útján. Az EDF-nek már egy újabb diákcsoportja is alakult Technikusok a Reformokért néven, amely a szakképzésben, a technikumokban tanuló diákokat tömöríti. Az ülősztrájk mellett más diák-akciókra is sor került, Békéscsabán például élőlánccal, Pécsen Zebra-demonstrációval, Győrben fáklyásmenettel álltak ki tanáraik mellett, a Külső-Pesti Tankerületi Központhoz pedig tüntetést szerveztek.

A Pedagógus Egység nevű tanárcsoport tagjai délután 16 140 darab hiányjelet rajzoltak fel a budapesti Hősök tere köveire. - Ez csak egy szám. Ennyi pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből. De minden szám mögött emberi sorsok vannak. Minden hiányjel mögött gyerekek jövője van - írták, az egyre fokozódó tanárhiányra irányítva a figyelmet. Mindeközben elindult egy portál is Miután Felmondtam néven, ahol pályaelhagyó tanárok mesélik el történeteiket – szúrta ki az Eduline. Van, aki az új munkahelyén a korábbi tanári fizetése dupláját vagy a háromszorosát keresi, más pedig Dániába költözött a családjával, hogy jobb életet teremthessen gyermekeinek.

Támogatásáról biztosította a jogaikért és az élhető bérezésért küzdő magyarországi pedagógusokat a 132 oktatási szakszervezetet tömörítő Európai Szakszervezeti Szövetség Oktatási Bizottsága (ETUCE) is. A Tanítanék Mozgalom este évértékelő gálát tartott, ahol áttekintették a tavalyi év eredményeit, küzdelmeit, hogy a tanulságokat a 2023-as év kihívásaira tekintve is hasznosítsák.

Az Európai Bizottság is figyelmeztetné a PDSZ

Intenzívebb tárgyalási időszakot ígért a pedagógus szakszervezeteknek Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, aki az egy éve zajló tiltakozások és egyeztetések után még mindig csak „puhatolózó tárgyalásként” jellemezte a legutóbbi, múlt csütörtöki sztrájkbizottsági egyeztetést a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselőivel. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője lapunknak azt mondta, a kormányzat tévúton jár, ha azt gondolja, hogy a sztrájkbizottsági tárgyalásokkal letudhatja az Európai Bizottságnak tett ígéreteit a széleskörű társadalmi egyeztetésekről a tanárok és az oktatás ügyében.

Példaként említette azt az új tanári teljesítményértékelési koncepciót, amely még mindig nem nyilvános, de az eddig kiszivárgott részletek alapján elfogadhatatlan a szakszervezetek számára egyebek mellett azért, mert a „kimagaslóan teljesítő” tanárokat azzal a pénzzel jutalmaznák, amit más kollégáik béréből vonnának le. Nagy Erzsébet hangsúlyozta, készek az Európai Bizottságnak is levelet írni, ha a kormány azt hazudja a sztrájktárgyalásokra hivatkozva, hogy az új értékelőrendszert a szakszervezetekkel egyetértésben dolgozták ki.

 

Forrás: Népszava