Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke úgy látja, a magyar közoktatás összeomlott. Csütörtökön újabb, „összehangolt” tiltakozási akciósorozatot indítottak a pedagógusok és a diákok.

Újabb kiemelt pedagógussztrájknap kezdődött csütörtök reggel, de ülősztrájkkal, virrasztással szülők, diákok is csatlakoznak a tiltakozásokhoz. Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arra számít, hogy nagyjából tízezer pedagógus szünteti be a munkát.

„Ez a mai akció egy sorozat része. Márciusban határozatlan idejű sztrájkot hirdettünk azért, mert úgy ítéljük meg, hogy

a magyar közoktatás nem az összeomlás szélén áll, hanem összeomlott,

és ezt akciók sorozatával próbáljuk nyilvánosságra hozni, hogy a társadalom valamennyi tagja tudjon róla. Nemcsak a kollégák, hanem a diákok és a szülők is részt vesznek ebben a mai, nagyon összehangolt akciósorozatban” – mondta érdeklődésünkre a PSZ elnöke.

Arra számít, hogy tízezer fölött lesz a sztrájkoló tanárok száma, de pontos számot majd csak utólag fog tudni mondani, mert akkor jelentik le a kollégák a létszámot.

Meg van arról győződve, hogy a szakszervezetek mindent előkészítettek, fontosnak tartja, hogy jogszerű legyen a sztrájk, hiszen az az alaptörvény rögzített jog, így lehet kifejezni az elégedetlenséget azzal a rendszerrel szemben, amely nem biztosítja a gyerekeknek a minőségi oktatáshoz való jogot.

Kiemelte, hogy igen beszorított és ellehetetlenített állapotban vannak a sztrájkolni akarók. (Ezzel arra utalhatott, hogy májusban módosították a sztrájktörvényt, eszerint pedagógussztrájk idején minden óvodában és iskolában biztosítani kell a gyerekfelügyeletet, a csoportokat nem lehet összevonni, a tanórák felét, egyes esetekben az összeset meg kell tartani, a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő diákok foglalkozásait ugyanúgy meg kell tartani, mintha nem lenne sztrájk. A szakszervezetek szerint ez a törvény láthatatlanná teszi a sztrájkot. Ráadásul a sztrájkoló nem kap fizetést a munkabeszüntetés idejére, viszont a törvény munkára kötelezi, így lényegében ingyen dolgozik, ezért is fordul sok pedagógus a polgári engedetlenség eszközéhez.)

A szülők segítségét is fontosnak tartotta megemlíteni Szabó Zsuzsa, a támogatásukkal lehetett sok esetben jogszerű sztrájkot tartani. A segítség konkrétan azt jelenti, hogy sztrájk idején nem viszik be a gyereket, mert így legalább felügyeletet nem kell biztosítani és az órák ötven százalékának megtartása is egyszerűbb.

„Nem a pedagógusok béremeléséről szól a történet”

– húzta alá "csupa nagybetűvel" . Úgy látja, hogy ezt a szülők és a diákok is tudják.

Azzal kapcsolatban, hogy ha nem sikerül jogszerű sztrájkot folytatni, akkor marad a polgári engedetlenség, azt mondta Szabó Zsuzsa, hogy gyakorlatilag nem maradt más út, mint ez a tudatos munkavállalói magatartás, amikor mindenki tudja, hogy ez nem jogszerű, de nincs más eszköze a pedagógusnak, hogy kifejezze az elégedetlenségét.

„Ennek viszont következményei lehettek, erre felhívtuk a figyelmét mindenkinek. Ez be is következett, mert most már öt meg nyolc kollégámat küldte el a miniszter nagyon határozott lépéssel, hogy megfélemlítse a többieket. De nem lehet őket megfélemlíteni. Oly mértékű az elkeseredés, oly mértékű a lehetetlen állapotnak a mindennapjait megélni, hogy a kollégáink folytatják ezt a módszert is. Mindent, ülősztrájk, álló sztrájk, polgári engedetlenség, élőlánc, a fiatalok az utcán vannak, virrasztanak” – mutatta be a helyzetet a szakszervezeti elnök.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

pénteken az MTVA előtt folytatják a tiltakozásukat a diákok, azt szeretnék elérni, hogy a köztévé számoljon be az oktatás helyzetéről.

A pedagógusok béremelésével kapcsolatban elmondta, hogy mindössze annyit tudnak, hogy a kormány tárgyal az unióval (a kormány az EU-s pénzek érkezéséhez kötötte a béremelést).

Szabó Zsuzsa szomorú helyzet- és jövőképet festett: „Azt gondolom, hogy

a magyar oktatás helyzetét nem kívülről kellene megoldani,

hanem a kormánynak a költségvetésből kellett volna beterveznie még jóval korábban. 16 ezer tanár, ha nem több hiányzik most, ebben a pillanatban a rendszerből, nap mint nap mondanak fel kollégák, és hagyják el a pályát ötösével egy-egy iskolából. Nagy a veszély, mert öt éven belül 22 ezer kolléga fog hiányozni. Ez azt prognosztizálja, hogy teljesen összeomlik a rendszer, nem lesz szakos tanár, aki teljes mélységben tudná az adott tantárgyat tanítani a gyerekeknek.”

Forrás: infostar.hu