A szakszervezet nyílt levelet írt Pintér Sándornak.

Előbb jelent meg a szerdán kirúgott tanárokról szóló minisztérium közlemény az MTI-ben, mint ahogy az érintettek és az iskolaigazgatók megkapták a tájékoztatást. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint ez alapján egyértelmű, hogy maga Pintér Sándor belügyminiszter rendelte el a kirúgásokat, méghozzá központilag, ezért nyílt levelet írtak neki.

A hvg.hu szerkesztőségéhez is eljuttatott üzenetben a PDSZ azt írja, hogy a kirúgások és azok időzítése két célt szolgál:

  • meg akarja félemlíteni a tiltakozókat,
  • el akarja terelni a figyelmet a kormány „szégyenletes vereségéről”, amelynek az a következménye, hogy az Európai Bizottság azt javasolja az uniós tagállamoknak, hogy fagyasszák be a felzárkóztatási alapból folyósítandó támogatások 65 százalékának, nagyjából 3000 milliárd forintnak a kifizetését.

A szakszervezet szerint Pintér minisztériuma nyilvánvalóan számolt azzal, hogy a rendkívüli felmentések és az ezek miatt fellángoló munkabeszüntetések iskolákat fognak megbénítani, de nem törődtek ezzel. Ezután a Belügyminisztérium szerdai közleményének fordulatát ismételte meg a PDSZ, azzal a különbséggel, hogy egyértelművé tette: szerintük nem a tiltakozó tanárok, hanem a minisztérium döntése az oka annak, hogy

súlyosan sérült a tanulók Alaptörvényben foglalt, megfelelő oktatáshoz való, joga”.

A PDSZ levele az alábbi követelésekkel zárul:

  • Vonják vissza azonnal a központilag elrendelt rendkívüli felmentéseket!
  • Az állam tegyen végre eleget a közoktatási feladatellátás kötelezettségének!
  • Tegyenek érzékelhető ajánlatot a béremelésre!
  • Csökkentsék a munkaterheket!
  • Legyen érdemi egyeztetés a közoktatás helyreállítására!
  • Tegyen rendet végre a közoktatásban úgy, ahogy kell, tegye meg a fenti intézkedéseket annak érdekében, hogy az állam teljesítse Alaptörvényben foglalt kötelezettségeit, vagy, ha ez nem áll módjában, úgy – a területért felelős államtitkárral együtt – vonja le a konzekvenciákat!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán a BM előtt tiltakoztak a diákok, tanárok, szülők az intézkedés ellen, majd virrasztásba kezdtek, de a tiltakozás ezzel nem ért véget: csütörtökön számos iskola kezdett polgári engedetlenségbe. Pénteken pedig közel 700 tanár nem vette fel a munkát és diákok zárták le az Eötvös Gimnázium bejáratát a kirúgott tanárok miatt.

 

Forrás: HVG