Diákokból, tanárokból és szakszervezeti vezetőkből álló csoport utazott Brüsszelbe, ahol EP-képviselőkkel és az Európai Bizottság tisztségviselőivel találkoztak, akiknek az oktatás jobbá tételéért indított mozgalmukat mutatták be. És a közéleti szerepvállalás árnyoldalait is.

“Három éve vagyok EP-képviselő, de azóta minden nap hallok Magyarországról” - mondta a zárt meghallgatáson a spanyol Marcos Ros. Nem mindennapi okok miatt beszéltek zárt ajtók mögött: a magyar diákok és tanárok kérték ezt, mert attól tartottak, hogy ha a sajtóban megjelenik a fényképük, nevük, mondandójuk, akkor amiatt hátrány éri őket. Már ezt nehezen lehetett elmagyarázni az EP-képviselőknek, de talán jobban megértették, amikor arról hallottak, hogy a diákokat a propagandamédiában kis patkányoknak vagy “xy és a kis buzi mikrofonja”-ként emlegették.

A meghallgatás után az EUrologus beszélt az egyik diákkal, aki már több esetben is vállalta a nyilvánosságot és nem tart a következményektől. Bozai Ákos, az ADOM Diákmozgalom 16 éves képviselője azt mondta, hogy az európai politikusok figyelmét a magyar iskolákban mentálhigiénés helyzetére hívta fel. Arról beszélt, hogy a számtalan nehézség miatt számos lelki problémával küzdő tanulóknak nincs, aki segítséget tudna nyújtani, az ő iskolájában például egyetlen mentálhigiénés szakember jut 550 diákra - heti 15 percben. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője pedig azt emelte ki, hogy az állandósult szaktanárhiány miatt a diákok felkészítése az érettségire és a felvételire óriási nehézséget jelent, amin csak ront az iskolák állapota.

A küldöttség útját a Demokratikus Koalíció szervezte. A programban nem csak az EP-képviselőkkel folytatott megbeszélés szerepelt, hanem több uniós biztost, illetve a biztosok közvetlen munkatársait is felkeresték. Itt körvonalazódott az az elképzelés, amelyet Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke ismertetett: javasolták, hogy amikor az Európai Bizottság ellenőrzi az uniós források lehívásához szükséges teljesítéseket, akkor az oktatási témához kérjék ki a szakszervezetek, pedagógus- és diákérdekképviseletek véleményét is. Dobrev szerint erre nyitottak voltak a tárgyalópartnerek.

Forrás: HVG