Csütörtök reggel diákok és szülők ismét élőlánccal álltak ki a fővárosban a tanárok mellett. A pedagógus-szakszervezetek közben bejelentették, hogy a közoktatási államtitkár tárgyalásra hívta a sztrájkbizottságukat. A tiltakozást azonban nem fejezik be.

Egész Budapestet körülölelte a diákok és szülők alkotta élőlánc. A Margit hídtól végig a Nagykörúton, a Petőfi hídtól a Villányi úton keresztül, a Margit híd budai hídfőjéig állt a demonstrálók sorra, de vidéken is kiálltak a tanárokért.

Hiába forrong az oktatási szféra és az utca, hiába történnek olyan nagyszabású események, mint például ez az élőlánc vagy a hétvégi tüntetés, Pintér Sándor egy szót sem szól, és hallgat Orbán Viktor is

- ezt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója, a korábbi tiltakozások miatt a Kölcsey Gimnáziumból elbocsátott tanár mondta reggel. Arról is beszélt, hogy

amíg nem érnek el eredményt, nem hagyják abba a tiltakozást.

A PSZ szerint az eddigi tüntetéseknek már meg lett az eredménye, hiszen szerdán a közoktatási államtitkár egyeztetésre hívta a pedagógusok sztrájkbizottságát. Nagy Erzsébetet, a PSZ ügyvivője ismertette a Maruzsa Zoltán államtitkártól kapott levelet. "Meghirdette november 7-ére, 3 órára a legújabb sztrájkbizottsági egyeztetést, tehát lesz újra egyeztetés".

Az egyeztetés ellenére a PSZ november 18-ára újabb országos sztrájknapot hirdetett

a közoktatásban. November 22-én a magyar közoktatás napján demokrácia órákat tartanak az iskolákban a diákoknak, november 26-ára pedig újabb demonstrációt szerveznek a Parlament elé - mondta el Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

Ő úgy fogalmazott: azért jönnek össze, hogy "valódi nemzeti konzultációt tarthassunk, olyan nemzeti stratégiai kérdésről, mint az oktatás ügye".

A tiltakozóakciókból a diákok is kiveszik a részüket: a Diákfront 8 városban összesen 61 demonstrációt szervezett az oktatás szabadságáért. A diákok és tanárok képviselői pedig november 2-án a parlamentben is ott lesznek, ahol vitanapot tartanak a közoktatás helyzetéről.

"Szolidaritást kell vállalnunk nekünk, állampolgároknak, és országos szolidaritási sztrájkot és polgári engedetlenséget is kell vállalnunk" - jelentette ki a ma délelőtti demonstráción Molnár Áron színész, a noÁr mozgalom alapítója. Egyben mindenkit a tanárok támogatására kért, és azt mondta: az egyre nagyobb demonstráló tömeg már nemcsak az oktatásügye mellett áll ki, de az egészségügyért, a szociális szféráért, és minden társadalmi csoportért, amelyet a kormány cserben hagyott.

Forrás: infostart.hu