Újabb országos sztrájkot hirdettek a szakszervezetek, miközben a szülők és diákok az iskoláknál, az utcákon és tankerületeknél is kiállnak a pedagógusok mellett. A Népszava cikke.

Nem enged a kormányzat, a tankerületek továbbra is sorozatosan postázzák a fenyegetéssel felérő figyelmeztetéseket azoknak a pedagógusoknak, akik az utóbbi hetekben részt vettek a jobb munkakörülmények, a magasabb bérek és a jogszerű sztrájk korlátozása miatt indított polgári engedetlenségi akciókban. Jelzésértékű: a Szülői Hang szerint volt, hogy egyetlen gimnázium 37 pedagógusának küldtek figyelmeztetést. Ugyanakkor a tanárokat „védő” diákok, szülők és szimpatizánsok sokasága meg a két szakszervezet sem tágít.

Amikor például az Óbudai Gimnáziumba megérkeztek pénteken a fenyegető levelek, a diákok spontán demonstrációba kezdtek.. Azt skandálták: „Nem hagyjuk!” Hasonló történt a kőbányai Szent László Gimnáziumnál is, ahol szülők állták el élőlánccal az iskola bejáratát, miután úgy értesültek, ki akarja rúgni a tankerület az egyik végzős osztály osztályfőnökét, aki már háromszor is részt vett polgári engedetlenségben. A leghevesebb ellenállás a pestszentlőrinci Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai miatt alakult ki, amikor 24 „engedetlen” pedagógus péntek reggel személyesen kereste fel a Külső-Pesti Tankerületi Központot, hogy Rábel Krisztinától, volt fideszes képviselő-jelölttől, a jelenlegi tankerületi igazgatójától átvegye a figyelmeztetését.

– Ne rúgjátok ki a tanárainkat! Rábel Kriszta gyere ki, ég a házad ideki’ 

– skandálta a több száz fős tömeg, köztük nagyon sok középiskolás diák és szülő.

A karinthys tanárokat a tankerületi központhoz elkísérőknek helyben is akadtak támogatóik: az arra haladó autósok közül többen dudálással jelezték támogatásukat, az egyik villamos vezetője pedig a csengővel és „hajrá tanárok!” kiáltással fejezte ki szolidaritását. Az Üllői út érintett szakaszát végül le kellett zárniuk a rendőröknek, olyan sokan jöttek, hogy kiálljanak a megfenyegetett pedagógusok mellett.

A tanárok ügyvédeikkel és több támogatójukkal együtt megpróbáltak bejutni az épületbe, ám először zárt ajtók fogadták őket. – Valakinek az épület hátsó részét is meg kellene néznie, mielőtt az ereszcsatornán lecsúszva menekülne a tankerületi igazgató – utalt egy szülő nevetve a Fidesz korábbi EP-képviselője, Szájer József brüsszeli kalandjára.

Nem sokkal később kiderült, Rábel Krisztina – aki egyébként a Fidesz képviselőjelöltjeként indult a 2019-es önkormányzati választásokon – nem próbált elmenekülni, de csak zárt ajtók mögött, kettesével fogadta a tanárokat. Az elsők között vette át a figyelmeztető levelet Berta Beáta, a gimnázium magyar-angol szakos tanára. A találkozó után elmondta, többen is voltak bent az irodákban, egyikükről gyorsan bebizonyosodott, hogy nem a tankerület munkatársa, hanem egy civil ruhás rendőr. Vagyis a tankerületi igazgató rendőri védelmet kért a tanárokkal, szülőkkel és diákokkal szemben.

Berta Beáta arról is beszámolt, a levélben arra figyelmeztették őket, ha nem hagynak fel a polgári engedetlenséggel, elbocsáthatják őket – ahogy az a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárával történt egy hete. Berta Beáta jelezte, nem fognak meghátrálni, folytatják a tiltakozást, de az mindenkinek az egyéni döntése lesz, hogy polgári engedetlenséggel vagy valamilyen más módon.

– Büszkék vagyunk a tanárnőre! – kiáltotta több karinthys diák.

Lapunk úgy értesült, két figyelmeztető levelet végül visszavont a tankerület, mert kiderült, hogy az érintett pedagógusoknak nem is volt órájuk, amikor csatlakoztak a polgári engedetlenséghez.

Közben újra nagyobb megmozdulásokra készülnek diákok és érdekvédők. A kőbányai Szent László Gimnázium helyi diákönkormányzata tüntetést szervez október 14-ére a Belügyminisztérium épülete elé. Ugyanarra a napra, amikorra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete újabb egységes, országos sztrájkot hirdetett az iskolákban.

Oktatási kormánybiztost követelnek

A sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívását és az oktatás minden területéhez értő, az elmúlt időszak kudarcaihoz nem köthető oktatási kormánybiztos kijelölését kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől a közös sztrájkbizottságot alkotó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete. A kormányfőnek címzett nyílt levelükben azt írták, a kormánybiztos kinevezésére azért van szükség, mert az oktatásnak, mint minden család életét és az ország jövőjét meghatározó területnek még mindig nincs saját minisztériuma, a köznevelésért felelős belügyminiszternek, Pintér Sándornak pedig nincs szakmai tapasztalata, amely elősegítené az alapvető változásokat a közoktatásban. Jelezték azt is, nem fogadják el azt a kormányzati érvelést, miszerint a baloldal és Brüsszel akadályozza az oktatásban dolgozók bérének emelését, miközben a kormány az állami költségvetésből is megkezdhetné az érdemi béremelések azonnali kifizetését. J. D.

 

Forrás: Népszava