Épp aznap, mikor a pedagógussztrájk, a hídfoglalás és az oktatásért tüntetés zajlott. Érdekesen időzítettek.

A Budapesti Közművek bruttó 200 ezer forintos energiatámogatási hozzájárulást ajánlott fel az FKF kedden sztrájkba lépett dolgozóinak – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. Az összeget 10 napon belül kapnák meg, a pótlékok 50 százalékát pedig az alapbér részévé tennék a következő hónaptól.

A fővárosi vezetés a részvételt eddig visszautasító állami kukaholding vezetőit is a tárgyalóasztalhoz várja. Azt állítják, hogy a kukaholding évente 5 milliárd forinttal kevesebbet juttat el a Budapesti Közművekhez, mint amennyit a fővárosiak szemétdíjként befizetnek.

Mivel  a hulladékszállítás mára lényegében leállt Budapesten, ezért Karácsony Gergely azt szeretné, ha a hulladékszállítást ideiglenesen a Katasztrófavédelem látná el.

A tankerületekkel ellentétben nem vizsgáljuk a kialakult sztrájk munkajogi körülményeit és nem bocsájtjuk el a munkavállalóinkat

– áll a szövegben.

Szerdán a rákospalotai hulladékégetőnél Mártha Imre, a budapesti közműholding vezérigazgatója egy kukásautó volánja mögött jelent meg. Márthát a dolgozók gúnyos tapssal fogadták. "Meg akartam mutatni a budapestieknek, hogyha egy autóval is, de kint vagyunk" – mondta a vezérigazgató.

Mint ismert, Budapest több pontján azért nem vették fel a munkát a kukások, mert arra panaszkodnak, hogy a fizetésemelésüket eltüntette az infláció.

Forrás: Magyar Narancs