Az FKF Ecseri úti központjánál fizetésemelést követelnek a kommunális és szelektíves szemétszállítók, sztrájkba lépéssel fenyegetőznek. A Blikk információi szerint az alkalmazottak arra vártak, hogy jöjjön egy vezető, akivel tárgyalhatnak. Emellett az óbudai hulladékégetőtől sem vonultak ki kedd reggel a kukások.

Az alkalmazottaknál az verte ki a biztosítékot a lap szerint, hogy korábban valaki azt nyilatkozta, a hulladékszállítóknál 400 ezer forintot is elérheti a fizetés bizonyos idő után, ami nem igaz. Állításuk szerint a valóságban 200 ezreket visznek haza, miközben más hulladékszállító cégek 400-450 ezer forintos bérezés mellett keresnek kollégákat.

A Blikk szerint a másik, amin kiakadtak a hulladékszállítók, hogy a cég felvett ellenőröket, jórészt nyugállomány rendőröket, akiknek az a dolguk, hogy kocsival mennek a szemétszállító autó után, ellenőrizve, hogy kapnak-e pénzt a kukások, avagy sem, be van-e jelentve az a kuka, amit kiürítenek, avagy sem. Egy kukás azt is megjegyezte, hogy az ellenőrök sokkal többet keresnek, mint ők.

Reggel háromnegyed nyolc körül lejött a telep udvarára egy szakszervezeti vezető, Lázár Lászlóné Éva, aki azt mondta a dolgozóknak, vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket. A szemétszállítók erre skandálni kezdtek: „Menjen haza!”

Délelőtt 10 óra körül egy felsővezető is megjelent a dolgozók előtt, aki közölte, hogy nincs tárgyalás. A dolgozók sztrájkjának következtében így a katasztrófavédelem segítségével oldják meg a szemétszállítást, ami nem lesz egyszerű feladat a kukások szerint.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu