Vasárnap estétől hétfő reggelig a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium előtt virrasztottak a diákok tanáraikért. Az esemény Facebook-oldalán – mint azt a Telex észrevette – a szervezők azt írták: az elmúlt időszakban rá kellett döbbenniük arra, hogy ha ők nem tesznek semmit a változásért, akkor más sem fog. Szerintük a tanáraik, akik fáradságos munkával nevelik őket az életre, jelenleg súlyosan alacsony fizetést, maroknyi társadalmi megbecsülést, tengernyi kifizetetlen túlórát kapnak. Ezért szolidaritást vállalnak a pedagógusokkal és a követeléseikkel. A tanárok régóta a magasabb fizetésért, a munkaterhek csökkentéséért és a sztrájktörvény visszaállításáért harcolnak.

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium elé este nyolc órától hirdették meg a virrasztást, negyed kilenckor már körülbelül 35-en gyülekeztek az iskola előtt. Nemcsak apáczais diákok vettek részt az eseményen, többen érkeztek a közeli ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumból és az Eötvös József Gimnáziumból is. Reggel nyolckor kezdődne az oktatás, de a virrasztás kilencig tartott, előzetesen 150-200 diák jelezte, hogy nem fognak bemenni az első órára.

Legutóbb szeptember elején volt hasonló megmozdulás, akkor a Vörösmarty Mihály Gimnázium, a Szent István Gimnázium, az Óbudai Gimnázium és a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola előtti járda telt meg kockás ingekkel, pokrócokkal, meleg kávéval és transzparenssekkel.

A portál összefoglalója szerint az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola előtt este kilenckor kezdődött a virrasztás. Fél tízre már 80-an voltak az iskola előtt, gitároztak, énekeltek. Székely Léna, radnótis diák azt mondta, hogy eredetileg több gimnázium elé terveztek hasonló akciót, de volt, ahol ezt nem támogatta a vezetés. Az ő iskolájuk ugyanakkor azt is lehetővé tette, hogy a lépcsőket is használják, pedig eredetileg csak a közterületre kaptak engedélyt. Többen is kifejezték a szolidaritásukat velük. Egy tanár hozott nekik szívecskés csokit, más éjjelre ígért meleg teát. A diákok mellett a pedagógusok is folytatják a szeptember elsejétől megkezdett tiltakozást. A pedagógus-szakszervezetek az egységesebb, fenntarthatóbb tiltakozás miatt gördülő sztrájkot javasolnak. Ez azt jelenti, hogy először „A” héten hétfőn, szerdán és pénteken, majd „B” héten kedden és csütörtökön legyen az első egy-két órában munkabeszüntetés. A Tanítanék Mozgalom eddig heti egy nap polgári engedetlenséget javasolt, de a szervezet egyik tanára, Tollner József a Telexnek azt mondta: ők is ezt a menetrendet fogják követni.

A Népszava pedig arról írt, hogy több iskolában is munkabeszüntetésre készülnek hétfőtől a tanárok. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke azt nyilatkozta a lapnak, hogy alacsony a sztrájkoló pedagógusok aránya, jóval kisebb az érdeklődés, mint a tavaszi tiltakozások idején. A szakszervezet fontosnak tartja, hogy fenntartsák a határozatlan idejű munkabeszüntetés lehetőségét, mert a polgári engedetlenségben részt vevő kollégákat egyre nehezebb megvédeni, ezért ösztönzik őket arra, hogy szervezett keretek között ne vegyék fel a munkát. Az alelnök elmondta, nagyobb tiltakozásokat – sztrájkot és tüntetéseket – akkorra időzítenek, amikor megérkeznek a pedagógusok első rezsiszámlái, bár így is tud olyan kollégáról, akinek már szeptemberben elvitte a fizetése háromnegyedét a csekkek befizetése.

A tankerületek szerint a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését. Ezért nemrég levélben fenyegették meg a tanárokat, hogy ha folytatják a munkabeszüntetést, annak elbocsátás lehet a vége. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati kormányinfón tévedésnek nevezte, hogy a tankerületek fenyegetnék a tiltakozó, sztrájkoló pedagógusokat. Szerinte a tiltakozásnak számos alkotmányos formája van, de a törvénysértést nem lehet elfogadni. A kormány célja, hogy gyorsabban és nagyobb mértékben tudják emelni a pedagógusok bérét. Ehhez azonban szerinte arra van szükség, hogy megegyezzenek az Európai Unióval, és „a baloldali politikusok ezt ne gátolják”.

A tanárok nehezebb helyzetben vannak, amióta a sztrájktörvényt elfogadták. Ez az a törvény, ami olyan elégséges szolgáltatásokat ír elő a tanároknak, amik betartása szerintük ellehetetleníti, lényegében láthatatlanná teszi a sztrájkjukat. Ennek egyik legjobban kritizált pontja, hogy a gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben fent kell tartani.

 

Forrás: hang.hu