Egy hét alatt több mint száz bejelentés érkezett letétbe helyezett felmondólevélről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez.

Komjáthy Anna, a PDSZ újonnan választott országos választmányának elnöke úgy gondolja, a felmondani szándékozó pedagógusok valós száma még magasabb lehet. Attól függetlenül, hogy a szakszervezetek két levélben is megkérték Novák Katalint, hogy ne írja alá a sztrájk szabályait módosító törvényt, ezt az államfő megtette, ami a Portfolio cikke szerint felháborodást és felmondási hullámot váltott ki a tanárokból.

A felmondás leginkább a fiatal pedagógusokat érinti, Komjáthy úgy látja ugyanis, hogy ők könnyebben mozdulnak. Van olyan intézmény, ahol egyáltalán nincs negyven év alatti pedagógus.

A választmány elnöke szerint azzal, hogy a nyugdíjas pedagógusok maximum óraszámát heti húszra emelték fel, az ő foglalkoztatásuk fog nőni.

A Szabad Európának adott interjúban Komjáthy arról is beszélt, hogy a bértárgyalás a PDSZ, a PSZ és Maruzsa Zoltán államtitkár között jövő héten zajlik majd. Komjáthy Anna kiemelte, hogy jelenleg rosszabb a helyzet az oktatásban, mint akár fél éve volt, ezért nem romlottak az alkupozícióik. A helyzet esetleges romlásával egyre nagyobb kényszer nehezedhet a kormányra, amely a megállapodáshoz vezethet.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!