Mától több napos munkabeszüntetés kezdődik a hazai közoktatási intézményekben, miután a kormány hónapok óta nem hajlandó megállapodni a tanári érdekképviseletekkel. Utóbbiak egyebek mellett jobb munkakörülményeket, igazságosabb munkaidőfelosztást és értékálló bérrendezést szeretnének a pedagógusoknak és más oktatási dolgozóknak. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vezetőitől azt a tájékoztatást kaptuk, várhatóan több száz intézményben csatlakoznak a sztrájkhoz országosan.

A PDSZ országos választmányának elnöke, Komjáthy Anna a Népszavának elmondta: annak ellenére, hogy a szakszervezetek kénytelenek a kormány február 11-én kiadott sztrájkrendelete alapján megszervezni a munkabeszüntetést, sok más akadállyal is szembe kellett nézniük.

Hiába próbálják betartani a szabályokat, például azt, hogy sztrájk közben is meg kell tartani a tanórák egy részét, a PDSZ-hez érkezett visszajelzések szerint a tankerületi központok akár jogellenes lépésekkel - például sztrájkszervezési határidők megszabásával, a szülők tájékoztatásának megtiltásával, aránytalan bérlevonásokkal - is próbálják ellehetetleníteni az akciót.

Komjáthy Anna beszámolt arról is, vannak olyan iskolák, ahonnan több pedagógus is jelezte, hajlandóak sztrájkolni, ám a központi fenyegetések hatására mégis visszaléptek. De tud olyan intézményről is, ahol a dolgozók nem kérnek a kormány sztrájkrendeletéből, ezért a szabályokat figyelmen kívül hagyva polgári engedetlenség keretében szüntetik be a munkát. Az első ilyen akcióra február közepén került sor a kőbányai Szent László Gimnáziumban, ahol 11 tanár a munkavégzés megtagadásával tiltakozott a kormány sztrájkjogot sértő rendelete ellen. Azóta országszerte legalább 320 intézmény 6300 pedagógusa döntött hasonlóan.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke is megerősítette lapunknak: a mostani sztrájk szervezése nehezebb volt, mint januárban, amikor két órás figyelmeztető akciót hirdettek az érdekképviseletek, amelyben végül mintegy 27 ezren vettek részt. A PSZ alelnöke ugyanakkor bízik abban, hogy most is sokan vállalják majd a több napos munkabeszüntetést. Totyik Tamás tud olyan iskoláról is, ahol a pedagógusokra nehezedő nyomás ellenére is majdnem 100 százalékos a sztrájkkészültség.

De nemcsak a pedagógusok munkabeszüntetésével kell számolni a héten. Szerdán 22 iskola diákjai szerveznek szolidaritási menetet Budapesten, hogy így támogassák tanáraikat.

A parlamentnél, a Kossuth téren diáktüntetés is lesz ma, a pedagógusképzésben részt vevő egyetemisták pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Akadémia utcai épülete elé szerveztek demonstrációt.

Március 17-én, csütörtökön egész napos szolidaritási rendezvényt tartanak a Közép-európai Egyetem (CEU) Nádor utcai épületében, pénteken pedig civil szervezetek – az Amnesty International, a Menhely Alapítvány, a Greenpeace – tartanak tanórákat diákoknak az Országház előtt. Március 19-én, szombaton “nagy kockásinges találkozó” is lesz a Parlament főlépcsője előtt a PDSZ szervezésében.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!