A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányának tagja szerint a március 16-i sztrájkon lehet megjósolni a létszámot, mert „jogsértő eszközökkel” próbálják akadályozni a részvételt.

Gosztonyi Gábor és Nagy Erzsébet a Telexnek mondták el, hogy több jogsértés is történt az utóbbi időben az iskolákban. 

Gosztonyi szerint Kisfaludy László, köznevelésért felelős helyettes államtitkárnak az iskolaigazgatóknak írt levelében elkérte a sztrájkban résztvevők névsorát, pedig ehhez „semmi joga nem volt.” Nagy Erzsébet közölte: voltak, akiknek azt mondták, ha sztrájkolnak, aznapra nem kapnak fizetést és a társadalombiztosításuk is szünetelni fog.

Nagy úgy véli, azzal, hogy előre kérik a résztvevők névsorát, megfélemlítik a tanárokat, mert utána elkezdődik a lebeszélés, a fenyegetőzés. Ezek a tankerületi központoktól jönnek, az igazgatók továbbítják a szakszervezeteknek.

Ők igyekeznek összegyűjteni azokat az eseteket, amikor a tankerületek, intézmények vezetői írásban is megfenyegetik az alkalmazottakat, és amennyiben úgy ítélik meg, meg fogják tenni a megfelelő jogi lépéseket is az ügyben.

Ha március 16-ig lesznek konkrét ajánlatok és tárgyalás a bérrendezésről, visszalépnek a sztrájktól – jelentette ki Gosztonyi, nagy viszont hangsúlyozta, hogy a követeléseik kikényszerítése a cél, és nem fogják abbahagyni a sztrájkot, amíg ez nem teljesül. 

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!