A keddi munkahelyi megmozdulások után szerdán újabb közoktatási intézményekben kezdtek polgári engedetlenségbe a tanárok, akik a sztrájkot rendeleti úton elutasító kormányrendelet elleni tiltakozásként nem vették fel a munkát. A Mérce cikke.

Szerda reggel a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum 48 tanára polgári engedetlenség keretében nem vette fel a munkát.

A tanárok sajtótájékoztatóját a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete élőben közvetítette Facebook-oldalán, a videót az alább lehet visszanézni.

A tanárok képviselője bejelentette, hogy a polgári engedetlenséggel a kormány február 11-i rendelete ellen tiltakoznak, ami betiltotta a sztrájkot – amit így jogszerűen, legalábbis a rendelet betűje szerint nem lehet megvalósítani a pedagógus szakszervezetek által kitűzött március 16-i időponttól kezdődően. A tanárok szerint a rendelet a sztrájkot alkalmatlanná teszi funkciója betöltésére.

Képviselőjük kijelentette, hogy nem tantestületként, hanem egyénenként döntöttek a munkabeszüntetésben való részvétel mellett, és tettük rájuk hátrányos következményeit vállalják.

Akciójuk sem a tankerület, sem az iskola vezetőség ellen nem irányul, a diákok és az eljövendő generációk érdekében cselekszenek. Mint mondta, kötelességüknek érzik, hogy kiállásukkal felhívják a figyelmet alaptörvénybe foglalt jogaikra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára. Mint mondta

„a sztrájk alapjog, tanár nélkül nincs jövő.”

A sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy az iskolában van elég tanár aki nem vesz részt az akcióban, így a tanulók felügyelete megoldott. Újságírói kérdésre megtudhattuk azt is, hogy számos szülő támogatja a tanárok kiállását.

A budaörsi Illyés Gulya Gimnáziumban kedden épp telefonhívásunk előtt döntöttek a polgári engedetlenségről. Akkor úgy volt, hogy negyvenegy tanár fogja letenni a munkát az intézményben.

Borzasztó a helyzet. Hosszú évek óta nem történt semmi. A 2010-es évek elején bekövetkezett béremelés óta- ami után nagyon sokunk fizetése még évekig kevesebb volt, mint korábban, mert annyi pótlékot, túlórát vettek el – ez az emelés is elinflálódott. Nagyon nagy lemaradásban vagyunk a diplomás bérekhez képest, nagyon nagy lemaradásban vagyunk az EU-s bérekhez képest. Egyre nagyobb az elkeseredettség

– meséli Tollner József, az Illyés iskola tanára.

Tollner azt mondta akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy a sztrájk „valóban lehessen sztrájk”, utalva arra, hogy a kormányrendelet „kiherélte” a pedagógussztrájkot.

Az elmúlt napokban támogatásukról biztosították a tanárokat egyetemisták is, akik március 16-ára szerveznek kollektív hiányzást szolidaritásuk jeléül, és a Magyar Anyák csoport is felszólította tagjait a tanárok támogatására.

A tanárok heves kiállásának oka a kormány pénteki rendelete, ami gyakorlatilag láthatatlanná tenné a tanárok sztrájkját. A péntek este Magyar Közlönyben megjelent rendelet indoklást is fűzött a sztrájk ellehetetlenítéséhez. Az indoklás szerint „a bérek tekintetében a baloldali kötődésű szakszervezetek 2010-ben nem szerveztek sztrájkot, amikor a pedagógusoktól a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett egyhavi bér”, továbbá „az oktatásnak a családok érdekeit kell szolgálnia” ezért „szükséges egy újabb jogellenes sztrájk megelőzése”. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a sztrájkjog rendeleti úton történő korlátozása egy autokráciák által használt, diktatórikus lépés.

A pedagógus szakszervezetek Facebook-bejegyzéseik tanúbizonysága szerint kiállnak a polgári engedetlenségben résztvevő tanárok mellett.

 

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!