Nem írhatnak be igazolatlan hiányzást azoknak a diákoknak, akik a múlt hétfői pedagógussztrájk miatt az első két órára nem mentek be az iskolába – derül ki egy tankerületi levélből, amely eljutott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ).

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több mint 20 ezer iskolai dolgozó vett részt a múlt heti figyelmeztető sztrájkban – a szülők egy része azzal támogatta őket, hogy az első két órára nem küldték be gyerekeiket.

A Népszava birtokába jutott tankerületi levélben az az utasítás szerepel, hogy ezeket az órákat elmaradtként kell adminisztrálni. Emellett arra is felhívták az intézményvezetők figyelmét, hogy a sztrájk miatt egy diák sem kaphat igazolatlan órát – akkor sem, ha a szülők nem igazolták a távolmaradást.

Ilyenkor az intézményvezetőnek kell igazolást adnia, egy kormányrendelet alapján ugyanis a hiányzást igazoltnak kell tekinteni, ha a diákok hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudtak bemenni az órára. A sztrájk ez utóbbi kategóriába tartozik.

Forrás: eduline.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!