Határozatlan idejű sztrájkot hirdet a március 10-étől Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), áll a szervezet weboldalán megjelent közleményben. A MOSZ azután döntött így, hogy nem tudtak egyességre jutni a Máv-Volán csoport tagjaira (így a vasutasokat foglalkoztató MÁV-Start Zrt.-re is) érvényes, a 2021-2023 közötti időszakot szabályozó bérmegállapodás kapcsán felmerülő vitás kérdésekben. A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke, Barsi Balázs a Mércének elmondta, hogy a 2022-ben 10, 2023-ban pedig 5 (tehát összesen 15) százalékos bérnövekedést előirányzó szerződés tárgyalásakor a munkáltató nem vette figyelembe a szakszervezet aggályait, melyek szerint a rohamtempóban növekvő infláció miatt ez a béremelés a gyakorlatban nem számít előrelépésnek.

A MOSZ javasolta, hogy tegyenek feltételeket a megállapodásba, hogy ha az infláció és ha a minimálbéremelés magas lesz, akkor a vasúti dolgozók bére is lekövesse ezeket a változásokat.

A munkáltató ezt nem fogadta el, ezért a MOSZ nem írta alá a bérmegállapodást.

A szakszervezet októberben levélben kereste a Máv-csoport vezérigazgatóját, Homolya Róbertet a megállapodás újratárgyalása érdekében, ám erre érdemi választ nem kaptak az állami vasúttársaság vezetőjétől.  Novemberben ezért kollektív munkaügyi vitát is kezdeményeztek, amely négyfordulós intenzív egyeztetések során sem vezettek eredményre.

Barsi lapunknak elmondta, ez elsősorban annak tudható be, hogy a munkáltató nem volt hajlandó elismerni, hogy az infláció miatt csökkent a vasutasok keresetének reálértéke, miközben a MOSZ elnökének számításai szerint a 7-8%-os infláció miatt,  legalább (bruttó) 550 ezerrel forinttal ért kevesebbet a mozdonyvezetők bére 2021-ben. Ennek kompenzálása érdekében szakszervezet bruttó 546 ezer forintos vagy nettó 363 ezer forintos béren kívüli juttatást is követelt a Máv-tól, amely azonban nem volt hajlandó teljesíteni a szakszervezet ezen kérését, így a MOSZ küldöttgyűlése 2021. december 15-én úgy döntött, aláírásgyűjtésbe kezd a tagság körében a sztrájktámogatottság felmérése érdekében.  Ahogy Barsi elmondta,

a mai küldöttgyűlésen a résztvevők ellenszavazat nélkül a sztrájk kezdeményezése mellett döntöttek.

A következő lépés a sztrájk idején biztosítandó, úgynevezett „még elégséges szolgáltatás” egyeztetése, ami szabályozza, hogy milyen típusú és mennyiségű munkát kell végezniük a sztrájkban résztvevőknek. A MOSZ elnöke szerint ezzel kapcsolatban még lehetnek vitás kérdések a munkáltatóval, azonban felhívta rá a figyelmet, hogy a MÁV nem húzhatja a végtelenségig az időt –ahogy például az EMMI próbálta azt megtenni a hétfői tanársztrájkkal kapcsolatban – hiszen az utasokat a sztrájk előtt legalább két nappal tájékoztatni kell arról, mely járatok menetrendéjében várható változás. Emellett a szakszervezeti vezető kiemelte, MOSZ  még továbbra is nyitott arra, hogy követelését tárgyalásos úton rendezze a MÁV-START Zrt.-vel.

Korábban már mi is foglalkoztunk vele, hogy az érdekvédelmi szervezetek nyomására részben újratárgyalásra került az említett bérmegállapodást. A Vasutasok Szakszervezete és a Közúti Közlekedési Szakszervezete is jelezte, hogy a MÁV-Volánnál érvényben levő korábbi megállapodás a 20 százalékos minimálbér-emelés miatt elégtelennek bizonyul a dolgozók fizetésének rendezésére,  a bértorlódás miatt pattanásig feszült helyzet pedig a szolgáltatás biztonságát is veszélybe sodorhatja

A bértárgyalásokat lezáró megegyezés értelmében a MÁV-Volán az érdekegyeztető tanács január 17-ei ülésén a 2021-23. évre szóló bérmegállapodást aláíró felek módosították a megállapodás 2022. évi béremelésre vonatkozó pontját. Eszerint a minimálbér és garantált bérminimum közel 20 százalékos emeléséből következő bértorlódást a változtatás úgy kezeli, hogy

az alanyi jogú béremelés mértéke 10 százalék, de minimum 40 000 forint kell, hogy legyen.

Ez azt eredményezi, hogy

  • azoknak a munkavállalóknak, akiknek 2021. december 31-én a személyi alapbére nem érte el a 400 000 forintot, 2022. január 1-től 40 000 forinttal nő az alapbérük,
  • akiknek 2021. december 31-én az alapbére 400 000 forint vagy annál magasabb összeg volt, 2022. január 1-től 10 százalékkal lesz magasabb a bérük.

A bérmegállapodással kapcsolatban azonban így is hiányérzete van a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ), amely saját honlapján közölte, hogy bár a MÁV-Volán csoport egészét tekintve az alapbéremelésen túli 2022-es bérnövekedés 55 000 munkavállalóból közel 43 000 főt érint, ők nem értenek egyet azzal, hogy a bérintézkedés nem vonatkozik a MÁV-csoport valamennyi dolgozójára. Az érintettek köréből szerintük leginkább a mozdonyvezetői munkaköri családba tartozó, valamint technikusi, mérnöki munkakört ellátók esnek ki.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!