Nem tartja törvénytelennek a hétfő reggeli kétórás figyelmeztető sztrájkot a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Az InfoStart cikke.

Hétfőre kétórás figyelmeztető sztrájkot szerveztek a tanárok a PDSZ és a PSZ, két tanári szakszervezet felhívására. Ennek jogszerűségéről még vita van. Mindeközben az EMMI közölte: fenyegetéseket nem fogalmaztak meg, de le szeretnék szögezni, hogy "egy törvénytelen sztrájk szervezése nem maradhat következmények nélkül". A tárca szerint a sztrájk a baloldal választási kampányának része, a PSZ szerint viszont indokolt figyelemfelhívás a régóta égető problémák miatt.

Egy pályakezdő pedagógusnak 182 700 forint a bértábla szerinti alapilletménye, amit különféle pótlékokkal "feltornáztak" a 260 000 forintos garantált bérminimumra, majd végülis 312 000 forintra emelték a bérüket – ez megalázó, amikor majdnem 400 000 forintért hirdetnek állást raktáros-árufeltöltőnek. "Nincs elismerve, hogy valaki diplomát szerzett, 5-6 évet akár diákhitel felvételével tanult, hogy a hivatásának eleget tehessen" - jelentette ki megkeresésünkre Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Arra vonatkozóan, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogellenesnek nevezte a hétfői sztrájkot, Szabó Zsuzsa hangsúlyozta: erre az EMMI-nek nincs joga, sem a kormányzatnak, egyedül a bíróság mondhat ki jogellenességet. "Nekünk viszont van a kezünkben egy elsőfokú bírósági végzés, amely kimondja, hogy jogszerűen megtartható január 31-én a sztrájk. Jóhiszeműen járunk el. Ugyanakkor a pedagógus szakszervezetek álláspontja szerint még az elégséges szolgáltatás nyújtására sem lenne szükség, mert a köznevelési törvényben nincs olyasmi meghatározva, hogy gyerekmegőrzés. Vagyis még ezt sem lenne kötelező nyújtani, de partneri szándékunk jelenként vállaltuk a még elégséges szolgáltatás nyújtását. Minden gyereknek biztosítunk felügyeletet, ha étkezés jár a gyereknek ebben a két órában, azt is biztosítjuk" - sorolta a PSZ elnöke.

2018 óta kongatják a vészharangot, hogy perceken belül össze fog omlani a közoktatás – emlékeztetett Szabó Zsuzsa, hiányolva, hogy négy éve "nem volt senkinek semmilyen ideje és felelőssége, hogy ezt végiggondolja". A figyelemfelhívást tehát igenis szükségesnek tartják, az Orbán Viktor miniszterelnök által is megígért jövő évi és későbbi béremelést pedig későinek tartják. "Ígéretekkel tele a padlás, ezt a pénzt a pénztárcánkban szerenénk látni" - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. Kijelentette: most is 12 000 pedagógus hiányzik a rendszerből, és aki még benne van, az is gondolkozik azon, hogy elhagyja a pályát, mert kevesebb felelősséggel, kevesebb munkával többet tud keresni máshol.

A pedagógusok sztrájkját támogatásáról biztosította a többi között a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Vasas Szakszervezeti Szövetség, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, a Makói Gumiipari Szakszervezet, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a FreeSZFE Egyesület.

Ez utóbbi tagjai videófelvételen üzentek, amelyen egy édesanya elmondja, hogy két, általános iskolás korú gyermekét nem engedi 10-nél előbb iskolába. Az egyik gyerek iskolájában az osztályfőnök azt kérte egyébként, hogy 10 óránál korábban ne vigyék a gyereket iskolába a sztrájk miatt, a másik gyerek osztályfőnöke pedig azt üzente, hogy az iskolaigazgató fél, ezért ők nem sztrájkolnak, a gyerek 8-ra mehet iskolába.

Tudnivalók

A sztrájkot reggel 8-10 óra közöttre szervezték, a részt vevő tanárok - akik kockás inget viselhetnek részvételük jeleként - ekkor nem oktatnak.

követeléseik lényege: béremelés, a munkaterhek csökkentése, ne küldjék fizetés nélküli szabadságra a koronavírus elleni oltást fel nem vett tanárokat.


13 órakor a Szépművészeti Múzeum előtt sajtótájékoztatót tart a két szakszervezet és ellenzéki pártok.

14 órakor autós demonstráció indul a Hősök teréről. Ezt szolidaritásból a Magyar Szakszervezeti Szövetség szervezi, mintegy 200 autóra számítanak. A kocsisor nagyjából az Andrássy út – Károly körút – Kossuth Lajos utca – Erzsébet híd – Attila út – Alagút utca – Fő út – Bem rakpart – Margit híd – Szent István körút – Váci út – Lehel utca – Dózsa György út – Hősök tere útvonalon halad majd.

A tanárok március 16-án határozatlan idejű sztrájkot kezdenek, ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket.

 

Forrás: Infostart

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!