Sikertelen volt az első egyeztetési kör szerdán a kormány és a két pedagógus-szakszervezet között, mondta erről a két szakszervezet. A Telex cikke.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint a tárgyaláson „kemény csata volt, de érdemi munkával nem foglalkoztunk”, főképp azért, mert Kisfaludy László államtitkár nem tudta felmutatni a kormánytól kapott megbízólevelét arra, hogy ne csak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével, de a Pedagógusok Szakszervezetével is tárgyaljon. Kisfaludy megbízása állításuk szerint ugyanis csak arra jogosította fel az államtitkárt, hogy kettejük közül csak a PDSZ-szel tárgyaljon, de a két szakszervezet ezt nem fogadta el.

A két szakszervezet azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követelve alakított közös sztrájkbizottságot. A PDSZ oldalára múlt héten kirakott közlemény szerint a négy követelésük a következő:

  • A Pedagógus illetményalap vetítési alapja 2021. szeptember 1-étől a minimálbér összege legyen.
  • Az oktatási ágazatban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye, a költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első fokozatának összege – a fizetési fokozathoz tartozó legkisebb szorzószámok megtartásával – idén szeptember 1. napjával emelkedjen a következők szerint: A1-nél a minimálbérre, B1-nél a garantált bérminimumra, F1-nél a garantált bérminimum 130%-ára.
  • A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje idén szeptember 1-től heti 22 óra legyen.
  • A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, akik heti 40 órában látják el a feladatukat, munkaterheik csökkentése érdekében heti 35 órát legyenek beoszthatók, és a pedagógusokhoz hasonlóan heti 5 órát regenerációval, illetve felkészüléssel tölthessenek, intézményen kívül.

A PSZ elnöke szerint 2018 óta kongatják a vészharangot, ha a pedagógushiány, ha a mérhetetlenül alacsony bérek, ha a rendkívül magas munkaterhelés nem változik, akkor összeomlik az oktatási rendszer, nem lesz, aki tanítsa a gyerekeket. Szerinte érdemi döntések nem születtek azóta sem, holott tavaly márciusban sztrájktárgyalásokat kezdtek a kormánnyal, amit később a koronavírus-járvány miatt felfüggesztettek. Most viszont úgy érzik a PDSZ-szel együtt, hogy a kérdések rendezése halaszthatatlanná vált. A PDSZ ehhez azt is mondta, „ha nem lesz megállapodás, akkor a kormányoldalnak számolnia kell egy sztrájkkal, ami számukra egy érzékeny időpontban is történhetne akár”.

Sokkolóak a köznevelésben dolgozó tanárok kereseti számai, írtuk meg nagyobb cikkünkben néhány napja. Nem csoda, hogy egyes természettudományos tárgyaknál (például fizika, kémia, biológia) az elmúlt években kilencszer annyi pedagógus megy nyugdíjba, mint amennyi pályakezdő a szaktanári hivatást választja.

Orbán a múlt pénteki Kossuth rádiós megszólalásában elismerte, hogy a pedagógusoknak „igazuk van”, itt az idő 2014-után az újabb béremelésre, ez jövőre 10 százalékos, 2023-ban „látványosabb” lehet, mondta.

Forrás: Telex

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!