“Nagy szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy egy önképző egyesület felelőtlenül, egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti az SZFE diákjait” - búslakodott vasárnapi közleményében az alapítványi tulajdonba került Színház- és Filmművészeti Egyetem, miután kiderült, hogy az SZFE 2019-ben indult filmes osztályai szinte teljes létszámmal otthagyják az intézményt. “Önképző egyesületnek” azt a Freeszfe Egyesületet nevezték, amit az egyetemük megszállása után hoztak létre azok az oktatók és hallgatók, akik nem akarták folytatni a munkát az új vezetéssel. A 444.hu cikke.

Bagossy László, az egyesület egyik vezetője szerint kommunikációs manőver az SZFE közleménye. A Freeszfe valóban nem tud diplomát adni, de ezt nem is állította soha: az egyesület létrehozta az Emergency Exit nevű diplomamentő programot, amin keresztül neves külföldi egyetemek fogják kiadni a hallgatók diplomáját. A munka az egyesületnél folyik, a hallgatókat ugyanazok a tanárok fogják tanítani, mint eddig, szinte azonos tanrendben, mint amit korábban az SZFE-n elterveztek. A befogadó egyetemek ezeket az órákat akkreditálják, a képzést elismerik.

Ez egy európai szintű képzés, amiért a leghíresebb európai egyetemek is hajlandóak diplomát adni.

Bár a szerződések megkötése miatt csak most lett hivatalos, hogy az osztályok elhagyják az SZFE-t, sokan már az előző félévben is a Freeszfe-n tanultak.

Ladányi Jancsó Jakob mesterszakos filmrendező hallgató azt mondta, ő és az osztálya már a tavaly őszi félévüket is passziváltatták az SZFE-n az egyetemfoglalás miatt, tavasszal pedig egyhangúlag döntöttek úgy, hogy nem mennek vissza az egyetemre. Formailag azt a félévet is passziváltatták, közben pedig a Freeszfe-n tanultak, ami már teljes értékű félévként számít majd bele az Emergency Exites diplomájukba.

Ladányi szerint a mesterszakosoknak valamivel könnyebb volt meghozni ezt a döntést, mert már volt egy megszerzett diplomájuk és szakmai tapasztalatuk.

Sokkal kisebb volt így az egzisztenciális félelem, hogy mi lesz velünk, hogyha esetleg nem kapunk diplomát, vagy mi lesz velünk, hogyha otthagyjuk az egyetemet.

A befogadó egyetemek nem kérnek tandíjat az EmExes hallgatóktól, így annak sem kell fizetnie a képzésért, aki az SZFE-n önköltséges formában tanult.

Az oktatói gárda, aki az alapítványi átalakulás előtt az egyetemen tanította az osztályokat, most ingyen tartja az órákat. Nekik a beérkező támogatásokból szeretne fizetést biztosítani a Freeszfe, egyelőre ez a forrásszerzés a legnehezebb.

Nincsenek nagy támogatóink

- mondja Bagossy.

A kormány pedig igyekszik minden létező pénzcsapot elzárni, hogy még csak véletlenül se juthassanak forrásokhoz az ilyen magunkfajta egyesületek.

A diplomákhoz pedig ezeken a képzéseken vizsgafilmek, vizsgaprodukciók készülnek, aminek az anyagi hátterét meg kell teremteni. Ráadásul az egyesületnek jelenleg nincs fix bázisa, több helyszínen bérelnek termeket a munkához.

Bár nem olyan látványos, mint egy egyetemfoglalás, az igazi fontos része most zajlik az életünknek, amikor megpróbáljuk megteremteni magának a munkának a feltételeit

- mondja Bagossy.

Az EmEx program mellett az egyesület felnőttképzésben tanfolyamokat is indít. Ezek fizetős kurzusok, de Bagossy szerint minimális haszon van rajtuk, amiből a tanfolyamot tartó tanároknak adnak óradíjat, és fedezik a terembérleteket.

Az egyesületnek Bagossy szerint az is célja, hogy a hallgatók a diplomájuk megszerzése után se hagyják el a Freeszfe-t, hanem “produkciós műhelyként továbbra is hozzánk kötődjenek, az egyesület menedzselésében készítsenek további alkotásokat”.

A nehézségek mellett Ladányi szerint “szakmailag és szellemiségében egy nagyon izgalmas, inspiráló és jó közeg a Freeszfe”, ami sok szempontból jobb is, mint a régi SZFE, mert az új kezdeményezés képes volt megújulni és kitörni a régi egyetem hibáiból és “csontosodásaiból”.

A hallgatóknak itt több olyan oktatójuk is lesz, aki az SZFE-n nem akart tanítani, viszont a Freeszfe indulása után maguk jelentkeztek be, hogy ebben az új formában szívesen vállalnának órákat. Augusztusban például Tarr Béla tart kurzust, ami az egyesület egész közössége számára nyitott, és a befogadó egyetemekkel is terveznek közös, nemzetközi projekteket.

Forrás: 444.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!