A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete közösen állnak ki légiforgalmi dolgozók követelései és jogai mellett. A Mérce cikke.

Mint írják, „az aláíró szervezetek tiltakoznak a légiforgalmi dolgozók által bejelentett sztrájk betiltása, a sztrájkjog önkényes korlátozása ellen”.

 

A szakszervezetek felszólítják a kormányt, a légiirányítási feladatokat ellátó HungaroControl egyetlen részvényesét, hogy a sztrájkjog korlátozása helyett vegyen részt a bértárgyalásban. Kiemelik, hogy olyan megállapodásra van szükség, aminek jegyében sztrájk esetén is biztosított a járvány elleni védekezéshez elengedhetetlen eszközök szállítása.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által ellenjegyzett rendelet is hivatkozik a koronavírus-járványra, miszerint míg tart, megengedhetetlen, hogy ilyen kritikus infrastruktúra leálljon. A rendelet szerint

honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél.

Ez ugyanakkor átlátszó érv annak fényében, hogy mint láthatjuk lehetne olyan megállapodást kötni, amellyel biztosított lenne a védekezés szempontjából kritikus eszközök zavartalan forgalma; így vélhetően az üzleti érdekek érvényesítése, és többek között a nemzetközi turizmus zavartalan működtetésére irányuló szándékok állnak a háttérben.

A rendelet időzítése különösen cinikus, tekintve hogy épp azelőtt született meg, hogy a légiirányítók kedden sztrájkba léptek volna, 15 százalékos béremelést követelve. A kormány ezzel a lépésével is azt üzente, hogy a dolgozói jogokat egy tollvonással felülírhatja, ha épp az szolgálja az érdekét, így a munkajogi szabályok alig jelentenek valódi védelmet a bérből élők számára.

A szervezetek kiállása azért fontos, mert a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva megtiltotta a sztrájkot az ágazatban dolgozóknak – ahogy a fenti szervezetek által képviselt szakmák, például a szociális dolgozói sem sztrájkolhatnak gyakorlatilag immár évek óta.

Magyar Nemzet korábbi cikke szerint három éve zajlanak az egyeztetések a HungaroControl és a vállalat három szakszervezete között. Kettővel egyez­ségre jutottak, a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezetével (CMLISZ) viszont nem hoztak eredményt a bértárgyalások.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!