A legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) is támogatja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) akcióját, jobb munkakörülményeket, biztonságos munkaeszközöket és béremelést követelve - közölte a FESZ, amely tagjait az egészségügyi szakdolgozókkal együtt július 31-ére a Hősök terére hívja. A demonstrációhoz csatlakozott már az öt országos szakszervezeti szövetség is.

A FESZ gyógyászati segédeszközöket gyártó és kiszolgáló tagjai csatlakoznak az egészségügyi szakdolgozók megmozdulásához és részt vesznek a MESZK által a Hősök terén 2021. július 31-ére, 10 órára összehívott nagygyűlésen - közölte a szervezet.

„Az egészségügyben dolgozók, szakdolgozók és a gyógyászati segédeszközöket kiszolgáló szakemberek mindent megtesznek most is, hogy segítsék a betegeket. A járvány idején valamennyi tagvállalatunk, minden dolgozója emberfeletti munkát végzett, ennek ellenére a segédeszközöket kiszolgáló szakemberek nem kaptak semmilyen kompenzációt. Számunkra elvi kérdés, hogy csatlakozzunk a demonstrációhoz!” - hangsúlyozta Margitai Barnabás, a FESZ elnöke.

A gyógyászati segédeszközök támogatási rendszere mára teljesen korszerűtlenné vált, a receptre kiadott gyógyászati segédeszközök többségének 18 éve változatlan az állami támogatása, ugyanakkor a termékek beszerzési ára, gyártási és logisztikai költsége folyamatosan nőtt, amit a forint-euró árfolyam drasztikus romlása tovább súlyosbított. Olyan szerződéses feltételeket kényszerít az állam a gyógyászati segédeszközök szolgáltatóira, ami alapján a vállalkozások veszteséget szenvednek el.

A támogatás mértéke és szerkezete jelenlegi formájában nem tartható fent. Megújított szakmai irányelveken, finanszírozási protokollokon, felülvizsgált indikációkon alapuló finanszírozással, a forgalmazók szorosabb szakmai ellenőrzésével, innovatív, új eszközök támogatásával biztosítható csak a jövőben a gyógyászati segédeszköz-ágazat fenntartható működése

– tette hozzá az elnök.

Szerdán az öt magyar szakszervezeti konföderáció (a Liga Szakszervezetek, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége) jelentette be, hogy támogatja az egészségügyi szakdolgozói Kamara július 31-ei, a Hősök terére meghirdetett demonstrációját. Az egészségügyi szakdolgozók úgy érzik, hogy a döntéshozók nem hallgatták meg kéréseiket a bérrendezéssel és az új szolgálati jogviszonnyal kapcsolatban, amely rájuk terheket rak, míg az orvosok béremelést kapnak. A tüntetéshez csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!