A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szolidaritásáról biztosítja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát, támogatja a 2021. július végére szervezett nagygyűlését, a bérek emeléséért folytatott küzdelmét – jelentette be a szervezet. A Telex cikke.

A PSZ szerint a szolidaritást az is indokolja, hogy a Pedagógusok Szakszervezete az oktatásban dolgozók megbecsüléséért, hivatásukhoz méltó bérekért küzd, ám az egészségügyhöz hasonlóan eredménytelenül.

A Pedagógusok Szakszervezete arra szólítja fel tagjait és szimpatizánsait, hogy 2021. július 31-én délelőtt vegyenek részt a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagygyűlésén.
A tanárokkal egyidőben, hétfőn jelentette be a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is, hogy felszólítja tagszervezeteit, zászlóikkal és jelképeikkel vegyenek részt az egészségügyi dolgozók gyűlésén.

Mint beszámoltunk róla, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már a múlt héten csatlakozott a demonstrációhoz. A PDSZ szerint egészségügyi dolgozók ellehetetlenítése felmérhetetlen károkat okoz az egész magyar társadalomnak, alapvető érdek kiállni az egészségügyben dolgozók mellett. A tüntetésre a pedagógusok közös zászló mögött gyülekeznek majd.

Ahogy arról a Telex korábban beszámolt, a MESZK júniusban jelentette be, hogy demonstrációt szervez, miután a szakszervezet 9421 résztvevővel felmérést készített, ahol a válaszadók 17,2 százaléka azt állította, hogy egy éven beül tervezi elhagyni az egészségügyet. A demonstrációt a kamara nagygyűlésével egybekötve tartják július 31-én a Hősök terén.

 

Forrás: Telex