Nagy a felháborodás az ország negyedik legnagyobb víziközmű-szolgáltató cégénél, a békéscsabai központú Alföldvíz Zrt.-nél. Az ágazati átlag alatt keresnek a munkavállalók, ráadásul idén nem számíthatnak egyetlen fillér béremelésre sem. Ezért, ahogy azt már tavaly ősszel is tervezték, Orbán Viktor rezidenciájánál készülnek tüntetni. Közben az állam az önkormányzatok döntő többségével nem is akar egyeztetni, hogy ingyen megszerezze az Alföldvíz teljes tulajdonrészét.

Nem lát más kiutat a részben önkormányzati, részben állami tulajdonú Alföldvíz Zrt. szakszervezete, hogy felhívja a figyelmet munkavállalói szinte tarthatatlan helyzetére, így azt tervezik, hogy ismét elmennek Orbán Viktor miniszterelnök rezidenciájához, a Karmelita kolostorhoz, hogy ott demonstráljanak. Hosszú hónapok után a múlt csütörtökön találkozott a nagyobb részt Békés megyében, de Csongrád-Csanádban, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyében is szolgáltató víziközmű cég érdekvédelmi szervezetének vezetősége. Azért dühösek és elégedetlenek az 1200 főt foglalkoztató zrt. dolgozói, mert a kormányzat három évre terjedő, összesen 15 százalékos béremelési megállapodást kötött azokkal a vízszolgáltatokkal, amelyeknél az állam a tulajdonos.

Ez viszont nem vonatkozik részben önkormányzati, részben állami tulajdonban lévő cégre, ahol hosszú idő óta az ágazati átlag alattiak a keresetek. A negyedik legnagyobb honi víziközmű-szolgáltató cég hosszú évek óta súlyosbodó gondjairól a Narancs.hu többször hírt adott. Így beszámoltunk arról, hogy a rezsicsökkentés, a közműadó hogyan lehetetleníti el a céget. Miskéri László szakszervezeti vezető többször kifejtette érdeklődésünkre, hogy hosszú évek óta törvénysértés is sújtja az ágazatot. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2012-es törvény szerint, „a víziközmű-szolgáltatás igénybevételéért fizetendő díjban a vízi közmű működtetésével kapcsolatos indokolt költségeknek meg kell térülniük”. A törvényi előírást figyelmen kívül hagyva, törvénysértő módon a 2011-es díjakat (-10% rezsicsökkentés) kell alkalmazniuk a szolgáltatóknak. „Hol érvényesül a megtérülés elve?” – kérdezte Miskéri László. Díjbefagyasztás, majd rezsicsökkentés, vezetékadó, állami támogatás ígérete, majd annak be nem tartása – az elmúlt években, többek közt ezeket a terheket akasztották a cégek nyakába, amivel mindenki rosszul jár. Buknak az üzemeltetők, a tulajdonos önkormányzatok és a lakosság is.

A cég árbevétele mintegy 12 milliárd forint. Ám a tavaly szeptember 25-i békéscsabai közgyűlésre készült előterjesztés szerint gyakorlatilag az ellehetetlenülés határára sodródott a gazdasági társaság, mert vesztesége 2019-ben meghaladta a 2,6 milliárd forintot, a tavalyi veszteséget pedig 1,2 milliárd forint volt. Az egyre fenyegetőbb gazdasági és pénzügyi helyzetben a cég drasztikusan leszállította az alaptőkéjét és az államtól a túléléshez kevés, a pillanatnyi tűzoltáshoz elegendő 602 millió forintot kapott néhány hónappal ezelőtt. 

Miskéri László szakszervezeti vezetőtől megtudtuk, hogy immár harmadjára tervezik, hogy tiltakozásképp a kormányfői rezidencia elé vonulnak, ám ha ez megtörténik, akkor az augusztus végére, szeptember elejére tervezett akció a második ilyen lesz. Ugyanis 2019-ben a munkáltató azzal zsarolta meg az érdekvédelmi szervezetet, ha elmennek demonstrálni a volt Karmelita kolostorhoz és bérharcukat nem a cég keretein belül vívják meg, akkor nem lesz béremelés. Az érdekvédelem ekkor, kénytelen-kelletlen engedett.

A rezsicsökkentéssel és a céget sújtó egyéb elvonásokkal szabályosan kivéreztetik azokat az önkormányzatokat, amelyeknek még tulajdoni többségük van a víziközmű cégben. Így állítva elő azt a helyzetet, hogy önként, s ha lehet, pénzügyi ellentételezés nélkül mondanak le az állam javára fontos vagyonelemükről. Ezt erősíti a legnagyobb tulajdonos, a békéscsabai önkormányzat minapi közgyűlése is. A békési megyeszékhely közel 33 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a 451 ezer víz- és szennyvízellátását végző cégben.

Érdekes, de egyben jellemző, hogy

a közel háromnegyed év után ülésező békéscsabai közgyűlés múlt pénteken kézbesített, Alföldvíz Zrt.-vel kapcsolatos előterjesztéseit a hétfői ülés előtt helyben kiosztott és már más tartalmú előterjesztéssel írták felül.

Az államot képviselő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nyilatkozattételre kéri az egyre súlyosabb helyzetben lévő Alföldvíz Zrt. önkormányzati tulajdonosait, egyben szemet huny afelett, hogy a cég évek óta nem tud bérleti díjat fizetni a tulajdonos településeknek. Sajátos érvrendszerrel, megítélésük szerint ez a nemfizetés még nem veszélyezteti az önkormányzati feladatellátását.

Talán ennél is meredekebb, hívta fel a figyelmünket Miklós Attila (MSZP) békéscsabai ellenzéki önkormányzati képviselő, hogy az ITM és a nevében eljáró Nemzeti Vízművek Zrt. a szolgáltatás és a tulajdon tervezett átvétele ügyében folytatandó tárgyalásokon csak a legnagyobb önkormányzati tulajdonosokkal fog egyeztetni, kihagyva ebből nem kevesebb, mint 130 települést. Igaz, hogy tulajdonrészük éppen nem éri el a 25 százalékot, mégis érdekeik, javaslataik, meglátásaik teljes mellőzése aligha erősíti a cég átalakulása körüli bizalmat. Nagy valószínűséggel a települési tulajdonrészek ingyenesen kerülhetnek majd az állam tulajdonába, amely az önkormányzati ágazat további kiüresítésének újabb állomása lehet.

 

Forrás: Magyar Narancs

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!