Ma van a közszolgálat nemzetközi napja, de a szakszervezetek nem ünnepelnek, hanem saját kormányaikat figyelmeztetik elhibázott döntéseik következményeire – írja a Népszava.

 Egész Európában tiltakoznak a közszolgák. Azonnali tűzoltásként béremelésekre, a munkaterhek csökkentésére, a dolgozók létszámának emelésére van szükség a közszolgálati munkahelyeken, hosszabb távon pedig a gazdagok és a nagyvállalatok magasabb adójára épülő új rendszert kell kiépíteni – erre hívja fel a figyelmet a brüsszeli székhelyű Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség (EPSU) a közszolgálat nemzetközi napján.

Június 23-án itthon a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) tagjai közül sokan fotókampányban vesznek részt, míg a franciák, görögök, britek, hollandok, svájciak és néhány nap múlva a szlovénok is sztrájkokkal figyelmeztetik kormányaikat az egészségügy, a szociális ellátások, az oktatás, a hivatalok és a közműszolgáltatók méltatlan helyzetére.

Azt üzenik, hogy az ezeken a területeken 2008 óta alkalmazott megszorítások vezettek oda, hogy a világjárvány egyébként is túlterhelt rendszerekre zúdult rá, ez pedig rengeteg emberéletet követelt. A nyolcmillió embert képviselő érdekvédők szerint ideje szétrombolni azt a mítoszt, hogy ezekre a szolgáltatásokra nincs elég pénz. 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!