Hetek óta „toporognak” a közszolgáltató állami vállalatok szakszervezetei, ugyanis (eddig) egész évben hiába vártak érdemi bérfejlesztési ajánlatra a munkáltatók, illetve a tulajdonos állam részéről (ennek közgazdasági lehetőségeiről Lajtai Györggyel itt írtunk). Okkal merül fel a kérdés, hogy milyen eszköztára van jelenleg a területen működő szakszervezeteknek az érdemi nyomásgyakorlás megvalósítására?
-
Demonstráció?
A kérdést rendkívül gyorsan meg lehet válaszolni, ugyanis a veszélyhelyzetre vonatkozó szabályok szerint tilos a gyülekezési törvény szerint tüntetést szervezni és gyűlésen részt venni. A szabályozás az úgynevezett „spontán” összejöveteleket sem engedélyezi; a szervezés és a részvétel következménye pedig jelentős összegű bírság.
-
Sztrájk?
Lassan tizenegy év telt el a sztrájktörvény – átfogónak is nevezhető – módosítása óta. Ez az évtized elegendő gyakorlati tapasztalatot is hozhatott volna a kérdés megválaszolására, ugyanakkor a szabályozást övező vitákban továbbra is sokszor a bizonytalanság tűnik az egyetlen bizonyosságnak.
A rendszerváltáskor elfogadott 1989. évi VII. törvény a sztrájkról (a továbbiakban: Sztrájktörvény vagy Sztv.) legnagyobb vitákat kiváltó rendelkezése a „még elégséges szolgáltatás” biztosításához kapcsolódott.[1] A törvény megszületésekor úgy rendelkezett, hogy a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatónál a sztrájkjog csak úgy gyakorolható, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. Ennek mértékét és feltételeinek meghatározását a jogalkotó a sztrájkban érintett felek megállapodására bízta. A törvény indoklása szerint a javaslat korlátozni kívánta a sztrájkjog gyakorlását azoknál a munkáltatóknál, amelyeknek működése a társadalom alapvető napi létezésének szempontjából elengedhetetlen. Ilyenként említette a közforgalmú közlekedést, energiaszolgáltatást, távközlést, azzal, hogy a felsorolás példálózó jellegű, adott esetben egyéb tevékenységet (pl. óvodáskorúak, tanulók felügyeletét) is e körbe lehet sorolni. Ennek alkalmazása azonban további bizonytalanságokat hordozott. A megállapodás hiánya ugyanakkor a munkavállalók sztrájkba lépését nem akadályozta meg, és a Legfelsőbb Bíróság egyik 1991-es eseti döntése alapján nem szolgálhatott a sztrájk jogellenességének megállapítása alapjául sem (BH 1991. 255.). Ezt erősítette meg jóval később az EBH 2008. 1814. számú határozat is, amely szerint a kollektív szerződés a sztrájktörvénnyel ellentétesen nem írhatja elő, hogy sztrájk jogszerűen csak a még elégséges szolgáltatás mértékében való megállapodás esetén tartható.
A Sztrájktörvényt módosító törvény az elégséges szolgáltatás meghatározásának új metódusát alakította ki 2010. december 31. napi hatállyal, amely ellen a szakszervezetek azóta is élesen tiltakoznak, különösen a közszolgáltatások területén. A módosítás alapján a törvény új bekezdésekkel egészült ki, aminek értelmében – radikális változást hozva a korábban kialakult gyakorlattal szemben – az elégséges szolgáltatást a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatók esetében törvény állapíthatja meg.[2]
A szerencsésnek nem nevezhető jogszabályi konstrukció így abból indul ki (arra utal), hogy megállapodás csak akkor kell, ha nincs törvény. Ugyanakkor az ágazati törvények bizonyos területeken egyáltalán nem képesek a sztrájk folytatásának részletes szabályait megállapítani (gondoljuk arra, hogy ez milyen szabályozást jelentene a vízügyi szolgáltatások vagy éppen a villamosenergia-ellátás területén). Törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni; ebben az esetben a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit. Ebből következik az a sorrend, amely alapján elsődlegesen törvény szabályozza a feltételeket, ennek hiányában a felek megállapodása, míg végső esetben – amennyiben sem törvény, sem a felek megállapodása nem szabályozza a kérdést – kerülhet sor a bíróság döntésére. A módosítás így teljesen szakít a korábbi konstrukcióval: ha sem törvény, sem a felek megállapodása, sem pedig jogerős bírói határozat a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről nem rendelkezik, jogszerű sztrájk nem tartható.[3]
A döntések elhúzódását igyekszik meggátolni, hogy a bíróságoknak öt munkanapon belül nem peres eljárásban kell az ügyet elbírálniuk, s csak szükség esetén hallgatják meg a feleket. A határozat ellen ötnapos fellebbezési határidő biztosított, melyről a másodfokú fórum szintén öt munkanapon belül határoz. A kérelem elbírálására a kérelmező székhelye (lakhelye) szerinti munkaügyi perben eljáró bíróság rendelkezik illetékességgel, amennyiben több munkaügyi bíróság is érintett, a kérelem elbírálására a Fővárosi Törvényszék jogosult.[4] Az ágazati törvényekben szabályozott mérték[5] (amely csak két területen van jelen: posta és személyszállítás) is komoly kritika tárgyát képezi. Különös probléma e körben az, hogy e két terület esetében lehet-e egyáltalán bírósághoz fordulni az elégséges szolgáltatás megállapítása iránti kérelemmel.[6]
2.1. Mi a helyzet az ún. „figyelmeztető” sztrájkkal?
Sztrájk az előzetes egyeztetés ideje alatt, egy alkalommal, legfeljebb két órát meg nem haladó időtartamban is folytatható,[7] ezt nevezi a szakzsargon ún. „figyelmeztető” sztrájknak. Véleményem szerint az Sztv 4. § (3) bekezdése alapján az elégséges szolgáltatásban való megállapodás hiányában is lehet sztrájkot folytatni, azaz önmagában ettől (a megállapodás hiányától) nem lesz jogellenes a sztrájk a posta és a személyszállítás területén. Az más kérdés, hogy a megtartott sztrájk jogellenes lesz, ha egyébként nem felel meg a posta tv. és a személyszállítási tv. idézett és teljesen általános szabályainak. Érdekes az a szempont is, hogy miként lehet akkor figyelmeztető sztrájkot tartani, ha még az elégséges szolgáltatásról (is) folyik az egyeztetés, hiszen ennek a sztrájknak a lényege, hogy az egyeztetés alatt tartják, azaz még nincs megállapodás. Valószínűsítő továbbá, hogy egy maximum két órás sztrájk a törvény szerinti még elégséges szolgáltatást számos esetben nem hiúsítaná meg, de ezt a postaforgalomban és a közlekedésben gyakorlott szakembereknek kell megítélniük. Utóbbi esetében az járatok óránként történő „bontása” tűnik a figyelmeztető sztrájk során nehezen értelmezhető szabálynak, ugyanakkor technikailag nem tűnik kivitelezhetetlennek sem (gondoljunk egy jelképes, pl. 15-30 perces leállásra).
A figyelmeztető sztrájk ugyanakkor rögtön két másik problémát is képez. Egyrészt az Sztv. 2. § (3) bekezdése alapján a figyelmeztető sztrájk az egyeztetés időtartama alatt tartható, s a posta és a személyszállítási tv. esetében is van (függetlenül az elégséges szolgáltatástól) előzetes egyeztetés, azaz ennek időtartama alatt a figyelmeztető sztrájk megtartható. Másrészt: uralkodó felfogás szerint a figyelmeztető sztrájk is sztrájk, s ebből következően az elégséges szolgáltatás szabálya ebben az esetben is alkalmazandó. Utalva azonban a fent leírtakra, ebben az esetben is irányadó az, hogy az elégséges szolgáltatásra vonatkozó megállapodás hiányában is lehet sztrájkolni. Természetesen ebben az esetben is ugyanaz a kockázat marad: a bíróság utóbb esetleg megállapíthatja, hogy a sztrájkoló fél megsértette a posta törvény és a személyszállítási törvény szabályát a figyelmeztető sztrájk alatt.
Ugyanakkor a figyelmeztető sztrájkra lehetőséget adó egy hét alatt álláspontom szerint (a fent leírtakra tekintettel) nem születik bírósági döntés a rövid eljárási határidők ellenére sem. Magyarán: ez a jogértelmezés azt jelentené, hogy lehetetlen figyelmeztető sztrájkot tartani abban a körben, ahol a még elégséges szolgáltatás nyújtása kötelező és nincs törvényi szabály annak mértékére (a közszolgáltatások területén így a postát és a személyszállítást leszámítva mindenhol). Ezt viszont nem lehet levezetni ebből a konstrukciós hibából, de a jogi kockázat jelentős, így ennek világos utat a bíróságok jogalkalmazása törhet (amihez persze egy konkrét jogesetre lenne szükség).
Budapest, 2021. május 19.
[1] Lásd bővebben: Edit Kajtár – Attila Kun: Right to Strike in a Changing Regulatory Environment, Pázmány Law Working Papers, 2013/03, 8. 11. Szabó Imre Szilárd: A sztrájk jogintézményének elmúlt 20 évéről. In: Miskolczi, Bodnár Péter; Kun, Attila; Boóc, Ádám (szerk.) Gazdaság és jog: húsz év jogalkotási fejleményei a civilisztika területén, pp. 257-274., 2019.
[2] Sztv. 4. § (3)–(4) bek.
[3] Az Sztv 4. § (3) bekezdése alapján: „A még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit törvény megállapíthatja. Törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni; ebben az esetben a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit.”
[4] Sztv 4. § (4) bek. és 5. § (1) bek.
[5] A 2012. évi CLIX. törvény a postai szolgáltatásokról 34. § (3) bekezdése így fogalmaz:
„Sztrájk esetében a még elégséges szolgáltatás körébe az alábbi szolgáltatások biztosítása tartozik az alábbi mértékben és feltételekkel:
- a) a hivatalos iratok felvételének legalább heti négy napon, kézbesítésének a jogszabályban és az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződésben meghatározottaknál legfeljebb 50%-kal hosszabb átfutási idővel történő ellátása,
- b) az egyetemes postai szolgáltatás keretében feladható vagy kézbesíthető, az a) pontban meghatározott postai küldeménytől eltérő postai küldemények felvételének legalább minden második munkanapon, kézbesítésének a jogszabályban és az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződésben meghatározottaknál legfeljebb kétszer hosszabb átfutási idővel történő ellátása.”
A 2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról az alábbiak szerint szabályozza a sztrájkjog gyakorlását:
- § (1) A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (a továbbiakban: Sztrájk tv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott, még elégséges szolgáltatás mértéke a munkabeszüntetésben érintett időszakra vetítve vonalanként a) a helyi és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 66%-a, b) az országos és a regionális személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 50%-a. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott arányokat vonalankénti bontásban, járatonként számolva, tört szám esetén felfelé kerekítve kell meghatározni. A még elégséges szolgáltatás mértéke az (1) bekezdésben meghatározott mennyiséget a munkabeszüntetés szervezői és a munkáltató közös megállapodásával meghaladhatja. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott mértékeket a munkabeszüntetés első 24 órája tekintetében óránként, ezt követően napi bontásban kell érvényesíteni oly módon, hogy ha a munkabeszüntetés munkanapon 6:00-9:00, illetve 15:00-18:00 közötti időszakot is érint, az (1) bekezdésben meghatározott mértékeknek ezen időszakokra vetítve önállóan, óránkénti bontásban is teljesülniük kell. (4) A sztrájkkal érintett közlekedési szolgáltató az (1)-(3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő és eleget tevő menetrendtervezetet dolgoz ki és azt legkésőbb sztrájk megkezdésének időpontját két nappal megelőzően a lakosság egyidejű tájékoztatásával meghirdeti. (5) Az (1) bekezdésben meghatározott mértékű szolgáltatás nyújtása csak abban az esetben tekinthető a még elégséges szolgáltatás teljesítésének, ha az a menetrendben előre meghirdetett útvonalon és időpontban megvalósul. (6) Az országos, regionális és elővárosi közszolgáltatások esetében a még elégséges szolgáltatás mértéke egyetlen település tekintetében sem lehet kevesebb a 27. §-ban rögzített alapellátás szintjénél. (7) Ha a munkabeszüntetésben résztvevők az (1)-(3) bekezdés szerinti szolgáltatás nyújtását akadályozzák vagy ellehetetlenítik, a közlekedési szolgáltató a munkabeszüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben kártérítési igénnyel élhet, továbbá jogosult a vele szemben harmadik fél által érvényesített kárigényeket rájuk továbbhárítani.
[6] Ld. a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 80.Mpk.50.049/2020/4. végzését.
[7] Sztv 2. § (3) bek.
