A rendőrség törvény módosítását kezdeményezi a szociális és gyermekvédelmi terület hét szakszervezete – derült ki az érdekvédelmi szervezeteknek a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezet (BDDSZ) honlapjára feltett közös közleményéből. Eszerint a BDDSZ mellett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete, valamint a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete közös levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez. A Népszava cikke.

  Emlékeztettek:

2021. január 1-jétől a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által fenntartott intézmények valamennyi dolgozójával szemben is lefolytatható az eredetileg a korrupció elleni harc eszközeként bevezetett megbízhatósági vizsgálat. (...) Felháborító, hogy a törvényt mérlegelés nélkül kiterjesztették mintegy húszezer szociális és gyermekvédelmi dolgozóra, miközben túlnyomó részük munkája során nem kerülhet korrupciós helyzetbe.

Álláspontjuk szerint az intézkedés nem tesz különbséget a dolgozók között státuszuk vagy munkakörük alapján, így rendkívül aránytalan, és minden észszerű indokot nélkülöz, hogy velük szemben súlyosan jogkorlátozó intézkedéseket helyeznek kilátásba.

A szakszervezetek felszólítják a kormányt, hogy a védett állomány személyi körét a törvényben megfelelő körültekintéssel határozza meg, és a dolgozók széles körét érintő jogszabálytervezetek előkészítésébe a szakszervezeteket vonja be

– olvasható a közleményben.

Amint arról a Népszava beszámolt, a gyakorlatban már történtek lépések az ügyben, amikor április végén kiderült:

Mégsem kell nyilatkoznia a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) alá tartozó intézmények több tízezer dolgozójának, hajlandóak-e alávetni magukat a titkosszolgálati eszközöket is felvonultató megbízhatósági vizsgálatnak, ugyanis az SZGYF visszavonta az ezzel kapcsolatos rendelkezést.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!