Nem jutnak dűlőre egymással a munkavállalók és a cégvezetés, ezért aztán ezen a héten szerda és péntek között minden műszakban 3 órára le fog állni a termelés Gyöngyösön, a orvosi műszereket gyártó B. Braun Medical Kft.-nél. Ez a Vasas Szakszervezeti Szövetség közleményéből derül ki. Azzal a felütéssel küldték ki a dokumentumot, hogy „sztrájkolunk délelőtt, délután és éjszaka. Három napon keresztül, összesen kilencszer.” A 24.hu cikke.

A gyárban február 23-án volt figyelmeztető sztrájk, úgy fest, az nem vezetett eredményre.

Az orvosi eszközöket gyártó cégnek a szakszervezet szerint a koronavírus-járvány alatt nem ment rosszul, mégis nagyon szerény bérrendezésre tett javaslatot a dolgozóknak. Ezt keveslik.

Nemrég a cég közleményt küldött lapunknak, abban egyebek mellett azt írják, hogy „a B. Braun vezetése számára a legfontosabb cél a fenntartható működés biztosítása és ezen keresztül a munkahelyek hosszú távon való megtartása.  Míg csak hazánkban munkahelyek tízezrei szűntek meg a világjárvány miatt, addig a B. Braunnál a munkavállalók száma és a fizetések is stabilak, a régióban továbbra is vezető helyen maradtak.”

Forrás: 24.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!